Sport

2008.03.13. 18:58

Klasnic újra válogatott lehet veseátültetése után

<p>Ivan Klasnic futballtörténelmet írhat. A Werder Bremen játékosa tavaly még veseátültetésen esett át, most viszont úgy néz ki, pályára léphet a horvát nemzeti csapat következő összecsapásán.</p>

Klasnic csütörtökön kapta kézhez a szövetségi kapitány meghívóját, aki arról biztosította, hogy számít rá a Skócia elleni, március 26-i találkozón. A 28 éves támadót tavaly márciusban operálták meg, de novemberben már újra játszott a Werder színeiben. Klasnic semmit sem veszített formájából, amit a BayerLeverkusennek lőtt két gólja is bizonyított.

A csatár 2006. októberében ölthette utóljára magára a horvát válogatott mezét, ezért nagyon örül, hogy ismét számítanak rá, de akkor lenne igazán boldog, ha a nyári Európa bajnokságon is játéklehetőséget kapna. "A rehabilitációm alatt végig az motivát, hogy egyszer visszatérhetek a pályára" - mondta Klasnic.

Visszatérése óta a horvát támadó hat mérkőzésen három gólt lőtt, és bár júniusban lejár a szerződése a brémaiaknál, nem kell aggódnia, hogy csapat nélkül marad, hiszen a Hannover már most jelezte, szívesen látnák őt az együttesben."Hihetetlen, amit véghez vitt" - mondta Slaven Bilic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya Klacnic visszatéréséről. "Horvátországban nemzeti hősnek számít" - tette hozzá a szakvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!