Nagykálló hírei

Nyíregyháza - Végérvényes, hogy nem lesz időközi önkormányzati választás Érpatakon vasárnap, miután a Debreceni Ítélőtábla pénteken jogerős döntésével helybenhagyta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottságnak az ügyben hozott korábbi
Debrecen, Nyíregyháza - Két férfi kuncsaftként jelentkezett be egy örömlánynál, de nem a szolgáltatásaira vágytak: pisztollyal fenyegették, megverték, majd elvették az értékeit. A zsaruk aprólékos nyomozással három nap alatt felgöngyölítették az ügyet.
Bököny, Debrecen - A rendőrök 2016. június 23-án 19 óra 30 perckor Debrecenben, a Hadházi úton járőröztek, amikor észrevettek egy nőt, aki tiltott helyen jelzett az arra közlekedő autósoknak, hogy anyagi ellenszolgáltatásért szexuális szolgáltatást nyújta