Szponzorált tartalom

2021.12.10. 21:50

Az NI 2 millió forinttal támogatja az Igazgyöngy Alapítványt

Az NI debreceni leányvállalata különösen fontosnak tartja, hogy minél több módon, akár pénzbeli, akár eszközbeli, akár önkéntes munka felajánlásával a régióban tudjon jelentőségteljes hatást elérni.

Forrás: NI Hungary Kft.

Ezért az NI Hungary Kft. 20 éves fennállása alkalmából az amerikai cég debreceni munkavállalóit is megkérte, hogy szavazatukkal segítsenek eldönteni, melyik civil szervezet kapja az NI 2 millió Ft-os támogatását. Mindhárom jelölt szervezet a társadalmi különbségek csökkentésén dolgozik. 2 szervezettel az Edisonplatform-on keresztül vették fel a kapcsolatot, akik azon dolgoznak, hogy a jövő tudását és kompetenciáit dolgozzák be a mai tudásba. A munkatársak szavazata alapján az NI az Igazgyöngy Alapítványt támogatja, 2 millió forinttal hozzájárulva a szervezet új, kísérleti kezdeményezésének megvalósításához.

Forrás: NI Hungary Kft.

Az Igazgyöngy Alapítvány munkájában az a legfontosabb, hogy a társadalmi leszakadás problémáját teljes társadalmi beágyazottságában értelmezi, és így keresi a megoldásokat is - mutatott rá L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány alapító-vezetője.  A szakember elmondta, hogy ez nem csupán azt jelenti, hogy partnerré próbálják tenni a szülőket, hanem azt is, hogy közösségfejlesztési fókusszal próbálnak a szocializációs mintákra hatni. Ebben a komplex szemléletmódban a tanuláshoz, a munkához, a környezethez való viszonytól kezdve a pénzügyi tudatosságon át a kommunikációig, a tudatos gyereknevelésig bezárólag az élet minden területe helyet kap. A szervezet célja az - hangsúlyozta L. Ritók Nóra -, hogy csökkentsék a társadalmi szakadékot, mérsékeljék a gyerekszegénységet. Szeretnénk elérni, hogy minden gyermek azzá váljon, ami lehetne és ne azzá, amivé a lakhatási szegénység, és az átörökített szocializáció engedi. A vezető elmondta, hogy az NI Hungary Kft. felkérésére tavaly már tartott a munkatársaknak egy online érzékenyítő előadást az adományozásról. A cég és a munkavállalók döntésének azért is örült, mert az alapítvány számára nagyon fontos, hogy a fővárosi cégek mellett a régióban működőkkel is szorosabb kapcsolatba kerülhessenek. Az NI ebben úttörő szerepet tölt be a régióban.

Forrás: NI Hungary Kft.

A támogatásnak köszönhetően egy svéd mintára épülő pilot projektet valósítunk meg - hangsúlyozta Lencse Máté, az Igazgyöngy Alapítvány Tanodavezetője - melyben szakértők által támogatott módon felszerelt digitális eszközökön kapnának feladatokat rászoruló felső és középiskolás diákok. A 15-20 fős csoportban speciális feladatokkal fejleszteni szeretnénk a digitális kompetenciájukat, megmutatnánk, hogy az okostelefonokon általuk is használt platformokat, hogyan lehet más fókusszal működtetniük, amelynek témája az életpálya-építés lenne. A szakember kiemelte, hogy a programtól azt várják, hogy a célcsoport attitűdjei, ismeretei és képességei is pozitív irányba változzanak a digitális és online térrel kapcsolatban, ami mind az iskolai teljesítményre, mind a munkavállalói kompetenciák fejlődésére kihat majd. Ezért a munka a „képessé tétel” jegyében zajlik, nem korlátozódik a kríziskezelésre. Fontos elem az is, hogy mindezt az intézményrendszerrel való együttműködésben teszik, mert csak együtt tudnak jól hatni, a pedagógiai és a hatósági eszközök megfelelő ötvözésével.  

Hosszu Róbert, az NI Hungary Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy egyrészt büszke, hogy milyen sok munkavállaló vett részt a szavazáson, másrészt, hogy az NI újabb támogatása is jól példázza, mennyi mindent tehet egy multinacionális vállalat az egyenlőbb társadalomért. A debreceni cég ezért ennek szellemében olyan kezdeményezéseket is támogat, amelyek segítenek a társadalmi különbségek enyhítésében. A cégvezető reményét fejezte ki, hogy a projekt sikeres megvalósítása is növeli annak esélyét, hogy a nehéz sorsban élő gyermekek számára kinyíljon a világ, esélyt és lehetőséget kapjanak egy jobb minőségű élet elkezdéséhez. 
 

(PR-cikk)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában