Hirdetés

2021.09.14. 15:22

Erős második félév várhat az e-kereskedőkre

Fotó: Pixabay

Rendkívül nagy fordulaton pörög a hazai e-kereskedelem. A koronavírus-járvány miatt megváltozott vásárlói viselkedés jelentős mértékben gyorsította a szektor bővülését, de vajon milyen trendek határozzák meg az előttünk álló éveket és mire számíthatnak a piac szereplői? Ezekre a kérdésekre igyekeztünk válaszokat találni.

A 2020-as esztendő mintegy 45%-os növekedést hozott az online piac számára, ami egészen elképesztő bővülésként említhető. Összehasonlításként, a korábbi években ez az érték 15-18% körül alakult, vagyis nem túlzó a kijelentés, miszerint a hazai e-kereskedelem egy év alatt hármat lépett előre. A megkérdezett marketingszakértő szerint könnyű, de valótlan megállapítás lenne, hogy ha azt feltételeznénk, a 2020-as eredmények kizárólag a pandémia miatt megváltozott körülményeknek köszönhetők. Érdemes látni, hogy a kontinens legtöbb országa a közelében sem járt ennek a növekedési ütemnek; míg számos országban a gazdasági visszaesés miatti tartalékolás volt jellemző, addig a magyar lakosság jelentős költésnövekedést mutatott a pandémia első időszakában.

Ugyanakkor nem téveszthetjük szem elől, hogy a tavalyi évben rendhagyó módon az átlagos megrendelési kosárérték növekedése is segítette a bevételeket, vagyis a vásárlók lényegesen többet költöttek egy-egy rendelés során, mint a korábbi években. A GKI Digital és az Árukereső jelentéséből tudjuk, hogy az idei első félévben ez a trend megtört, jelenleg a forgalmat elsősorban a vásárlási gyakoriság növekedése segíti. Ez alapján valószínűsíthető, hogy az idei év e-kereskedelmi növekedését maga a vásárlási gyakoriság változása határozza meg, hiszen a vásárlói bázis minimális növekedése és a megrendelési érték minimális csökkenése kioltja egymást, legalábbis abban az esetben, ha a trendek nem változnak a hátralévő hónapokban – fogalmaz a megkérdezett marketingszakértő.

Természetesen nem könnyű megjósolni, hogy a fekete péntektől karácsonyig tartó vásárlási láz milyen növekedést hoz majd, ráadásul nem feledkezhetünk meg a járványhelyzet és az erre adott kormányzati intézkedések hatásáról sem.

Sokakat ma már a távolabbi jövő foglalkoztat, milyen tendencia vár a hazai e-kereskedőkre 2022-ben, 2023-ban és később… Nem szabad megfeledkezni a június 1-én életbe léptetett áfaszabály-módosításról, amely jelentős mértékben egyszerűsíti az online kereskedők adózási gyakorlatát. Korábban a kereskedőknek annyiféle módon kellett áfát fizetniük, ahány országban értékesítettek. Ez a gyakorlat most megváltozott, hiszen az adóbevallás alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal gondoskodik az adóösszegek továbbításáról az arra jogosult országok között.

De mit jelenthet ez a gyakorlatban? Sok piaci szereplő és marketingszakértő úgy véli, hogy a változás jelentős lökést adhat az exporttevékenységet folytató online kiskereskedők számára. Megfelelő exportterv, tudatos marketing és stabil logisztika birtokában a hazai vállalkozások sikeressé válhatnak a régió országaiban, ahogy az Extreme Digital horvát, szlovén vagy akár bolgár webáruháza esetében láthattuk.

Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a külföldi tulajdonú webáruházak sikeresebbek a magyar piacon, mint a hazai szereplők külföldön; a GKI Digital és az Árukereső toplistáján szereplő Top15 webáruház közül csupán kettő magyar tulajdonú, ráadásul újabb tőkeerős kereskedők jelenhetnek meg nálunk. A divattermékek forgalmazását végző Zalando 2022-es érkezést jelentett be, de orosz konkurense, a Wildberries is európai piacokon terjeszkedne. A logisztikai központ építését Szlovákiában kezdte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában