sajtóközlemény

2020.09.30. 12:12

A fenntarthatóság jegyében adományoztak pólókat az NI munkavállalói

Gyermekjátékok, szőnyegek, levendulazsákok – ezeket a hasznos holmikat fogják készíteni abból a nagyságrendileg 40 kg súlyú pólóadományból, amelyet az NI munkavállalói ajánlottak fel az 1993-ban alapított Fény Felé Alapítványnak.

Forrás: NI Hungary Kft.

Az NI globális arculatváltása kapcsán és a vállalat számára fontos, környezettudatosság jegyében a debreceni leányvállalat munkavállalói felajánlották a korábbi vállalati arculati elemeket megjelenítő pólóikat, hogy a számukra is fontos társadalmi felelősségvállalásnak megfelelően egy olyan helyi szervezethez kerülhessenek, amely újra tudja hasznosítani.

Az NI-jal megvalósult együttműködés példaértékű, mert megmutatja, hogy hogyan nőhet a társadalmi elfogadottsága az egészségkárosodott és fogyatékkal élő embereknek – hangsúlyozta az adomány átvételekor Dr. Sullerné Márta elnökasszony.

A Fény Felé Alapítvány – mutatott rá az elnök – azt szeretné, ha minél több multinacionális cég követné az NI jó példáját, amikor nem pénzzel, hanem megfelelő adománnyal tudják munkához juttatni a 63 főt foglalkoztató szervezetet. Erre óriási igény mutatkozik, hogy az értelmileg akadályozott, autista, mozgássérült és halmozottan fogyatékos emberek megérezzék azt, hogy nekik is joguk van egyéni lehetőségeiknek és igényeiknek megfelelő életet élni, emberhez méltó bánásmódban részesülni, tanulni, dolgozni, sportolni, szórakozni, a társadalom hasznos tagjaként élni.

Hosszu Róbert, az NI Hungary Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az amerikai cég fontosnak tartja a környezettudatosságot és a fenntarthatóság biztosítását, valamint az olyan helyi szervezetek és programok támogatását, amelyek révén ezek megvalósulhatnak. Az ügyvezető köszönetét fejezte ki a munkavállalók felé, akik a fentiek jegyében egy fontos és nemes célt támogattak a pólóik adományozásával. A jótékonyságuk a fentieken túl felhívja a társadalom figyelmét a fogyatékossággal élőkre és elősegítheti társadalmi integrációjukat is – tette hozzá az ügyvezető.

A jó minőségű póló alapanyagokból készített, újrahasznosított termékeket az alapítvány Csók utcai mintaboltjában fogják árusítani, amelyből bevételhez jutnak az alapítvány foglalkoztatásában résztvevők.

(PR cikk)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában