Egyházfői ünnepi köszöntők

Szemerei János: Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat

 Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat, nem fegyverekkel szerzik és tartják meg, de a végső győzelem mégis az övé – mondta Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek.

Szemerei János arról beszélt: Jézus Krisztus születésével az ószövetségi ígéretek szerint a békesség fejedelme érkezik meg. Igaz, Jézus a békéjét, ahogy a tanítványainak mondja, nem úgy adja, ahogyan a világ. Az ő békességét nem gyilkos fegyverekkel teremtik meg és tartják fenn, de azt is hozzáteszi, hogy azért „ne nyugtalankodjék a ti szívetek”.

Jézus a szeretetével „békélteti meg” ellenfeleit, akik ugyan az erőszak eszközeivel még őt magát is látványosan legyőzik, a végső győzelem mégis az övé lesz húsvétkor.

Szemerei János az elmúlt év legfontosabb evangélikus eseményének az egyházon belüli tisztújítást jelölte meg, hangsúlyozva, hogy az egész éves folyamat során a lelkészek és a püspökök kivételével minden tisztségre választás volt a gyülekezetekben, az egyházmegyékben, a kerületekben és országos egyházi szinten is.

Mozgalmas év volt – értékelt, és örömtelinek nevezte, hogy az általános tisztújítás során sok új ember, „friss erő” került be az egyházi vérkeringésbe, akik reményei szerint új színt, új szemléletet, új ötleteket és impulzusokat hoznak, mert arra az egyháznak mindig szüksége van.

E sorozat befejezése volt a november végi zsinat, ahol az országos tisztségviselők kaptak mandátumot. Azt is mondta: az elnök-püspöki tisztség, amelyre őt választották meg a következő hatéves ciklusra, az evangélikus egyházban nem jelent magasabb lépcsőfokot a hierarchiában, az elnök-püspök „első az egyenlők között”, és hagyományosan a legrégebben hivatalban lévő püspök tölti be a posztot.

Megjegyezte: ettől csak akkor szoktak eltérni, ha a leghosszabb ideje hivatalban lévő püspök közel van már a nyugdíjazásához. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, akit az elnök-püspöki tisztségben vált, éppen ez okból, 2026 februárjában esedékes nyugdíjba vonulása miatt nem vállalta az újbóli jelölést.

Szemerei János: a vidék hangja szeretnék lenni

Saját elnök-püspöki terveiről szólva hangsúlyozta, hogy mindenképpen a „vidék hangja” szeretne lenni. „Faluból származom, kis közösségben nőttem föl, szórványterületen voltam lelkész és esperes is”, vagyis az egyház „végváraiban dolgoztam sokat” – fogalmazott, hozzátéve, hogy püspökként is az egyetlen vidéki központú egyházkerületet vezeti a három közül.

Ez nem lesz könnyű feladat, mert Budapestről nézve sokan nem látják, hogy vidéken is vannak értékes emberek, akik sokat hozzá tudnak tenni akár az egyházi, akár a társadalmi élet egészéhez – mondta.

Szemerei János kiemelten fontosnak tartja a kis gyülekezetek sorsát, amelyek egy része nagyon nehéz helyzetben van. Az elvándorlás a falvakból az evangélikusokat különösen rosszul érinti, hiszen nekik hosszú időn keresztül a falusi gyülekezetek jelentették a bázisukat. Olyannyira – jegyezte meg, hogy sokáig még a püspöki hivatalok is falvakban voltak, mert a városokban nem engedték őket megtelepedni.

Nagy kihívás, hogy hogyan tudják követni a falvak gyülekezeteiből más településekre elvándorlókat, főképp, hogy sokszor olyan helyre kerülnek, ahol nincs vagy kicsi az evangélikus közösség. Emellett természetesen a falvakban maradókat sem akarják magukra hagyni.

E folyamat jegyében indította el az evangélikus egyház jó néhány évvel ezelőtt a gyülekezetplántálási programját, hogy közösségbe szervezze főképpen a budapesti agglomerációba, de más nagyvárosok környékére betelepülő evangélikusokat – idézte fel.

Meglévő és a jövőben várhatóan komolyabbá váló problémaként említette az elnéptelenedő falvakban alig kihasználtan vagy üresen álló evangélikus templomokat. Az egyház inkább új szakrális funkciót keresne ezeknek az épületeknek, mintsem hogy eladja őket, mert a tulajdonosváltás esetén nem lesz befolyása arra, hogy milyen új, az eredeti funkciójával esetleg nem összeegyeztethető célra használják templomaikat.

Csökkent a hitüket nem gyakorlók száma

A hívek számának csökkenéséről szólva megjegyezte: a népszámlálási adatokat tájékoztató jellegűnek tartják, és mivel a korábbinál sokkal nagyobb, 40 százalék volt a vallási kérdésre nem válaszolók aránya, kijelenthető, hogy azok szerint nemcsak az egyházhoz tartozók, de a hitüket nem gyakorlók száma is csökkent. A másik, amit a nem válaszolók aránya jelez, hogy az emberek ma már bátrabban, tudatosabban döntenek arról, hogy valamire akarnak-e válaszolni, vagy sem.

Az is mondta: a népszámlálási adathoz képest a személyi jövedelemadójuk 1 százalékát az evangélikus egyháznak felajánlók aránya évek óta, ha nem is túl nagy léptékben, de folyamatosan nő, miközben a korfa alapján elvileg csökkennie kéne.

A felajánlók között nyilván vannak olyan, az egyházhoz szorosan nem kötődő emberek, akik egyszer rendelkeztek, és - tekintve, hogy nem szüntették meg az automatikus felajánlást – később sem váltak ellenségessé az egyházzal. Ez pedig mégiscsak pozitív visszajelzés az egyház számára.

Szemerei János beszélt arról is: nagyon sokszor tapasztalják, hogy az embereknek nem Krisztussal van bajuk, hanem az egyházzal. Ezt persze egyházi vezetőként „nem jó ízlelgetni”, de „jó érzéssel látjuk és tudjuk, hogy az, akiről tanúskodni próbálunk, sokaknak fontos, köztük olyanoknak is, akik az egyházzal vagy még nincsenek szoros kapcsolatban vagy valami miatt eltávolodtak tőle”.

– fogalmazott az evangélikus püspök.

Erdő Péter: hisszük, hogy személyesen tudunk kommunikálni Istennel, és neki hatása van az emberiség sorsára

Hisszük, hogy imáinkban személyesen tudunk kommunikálni Istennel, és neki hatása van az emberiség sorsára – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy ezért nem lehet abbahagyni a békéért való imát.

A bíboros arról beszélt: nem tudjuk pontosan, hogy Isten hogyan és mikor, de hisszük, hogy valamiképpen beavatkozik a világ dolgaiba. Ezért „odaadó könyörgésünk” arra irányul, hogy az Istennel való személyes kapcsolatban kérjük a békét, kérjük a segítségét a mi történelmünkben, a mi környezetünkben.

Hozzátette: 

Erdő Péter szólt arról: az embernek bármilyen nehéz helyzetben van reménye, és ezt a reményt Jézus adja. Mert ha Isten emberként megszületett, meghalt és föltámadt, akkor a mi emberi életünk sem ér véget a halállal, hivatásunk több a földi életnél. Ez az életünk igazi perspektívája.

A bíboros úgy fogalmazott: „Krisztus a mi reményünk, mert az ő feltámadása hordozza az ígéretet, hogy mi is feltámadunk”. Ez a rövid állítás az egész Krisztus-esemény lényege és örömhíre, és ezért a szeretet mellett a remény ünnepe Jézus születése.

Erdő Péter szólt arról is, hogy a 2025-ös szentév, amelyet Ferenc pápa szenteste nyit meg Rómában, a „remény zarándokai” mottót kapta. Ez a remény sokféle lehet: reménykedünk Isten irgalmában, aki megbocsáthat nekünk és embertársainknak, és reménykedünk abban is, hogy itt, a Földön segít apróbb és nagyobb bajainkban.

A szentévekről szólva felidézte: a jubileumi év az Ószövetségben szereplő jóbel év keresztény továbbvitele. Az ötven évente megtartott jóbel év a teljes kiengesztelődés, a tulajdonosától elvett javak visszaadásának alkalma volt. Hogy a gyakorlatban mennyire érvényesült, azt nem tudjuk pontosan, de az eszmény, hogy ötven évente tiszta lapot kell nyitni, az adósságtól, az igazságtalan viszonyoktól meg kell szabadulni, a földeket parlagon kell hagyni, hogy pihenjenek, ökológiai szempontból is nagyon aktuális gondolat.

Elmondta: 

Elsőként VIII. Bonifác pápa hirdetett 1300-ban a régiek emlékére utalva jubileumi évet. Eleinte 100 évenként tartottak szentévet, fokozatosan csökkent 25 évre a jubileumok közti idő. A búcsú elnyerése mindig valamilyen jó cselekedethez, elsősorban vezekléshez volt kötve, a vezeklés pedig lehetett zarándoklat, ami a középkori ember számára még komoly, sőt, veszélyes megpróbáltatás volt.

Hozzátette: más jó cselekedetekhez is fűztek búcsúkat, de a szentévben kifejezetten a zarándoklattal kötötték össze. Ez a hagyomány fejeződik ki Ferenc pápa rendelkezésében, amely a remény zarándokai témát adta a 2025-ös szentévnek.

A zarándoklat célja nem kell, hogy mindenképpen Róma legyen, Ferenc pápa engedélyezte, hogy minden egyházmegyében a székesegyházban, illetve más, „kisebb bazilika” címmel rendelkező templomokban, illetve a főpásztor külön döntése alapján további helyeken is el lehessen nyerni a teljes búcsút.

Ugyanakkor – hangsúlyozta a bíboros – az imádság az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb hangsúlyt kap a zarándoklatok során. Régen sokan nem fogalmazták meg szavakkal az odaadásukat, a bűnbánatukat, elég volt bizonyos gesztusok megtétele. A zarándoklat azonban ma már nem lehet csak fizikai cselekedet.

Ma divat a vallási turizmus

Erdő Péter szólt arról is: ma divat a vallási turizmus, de a zarándok, szemben a vallási turistával, nem a szakrális művészet vagy a történelem iránt érdeklődve keres fel szent helyeket, és nem csak az esztétikumot keresi, még ha ugyanúgy szállásra, kosztra, közlekedésre van is szüksége, mint a turistának.

Egy hosszú gyalogútnak természetesen lehet mentálhigiénés haszna, de a zarándoklat több ennél: a zarándok valahová és valakihez, valamilyen kéréssel vagy valamiért hálát adni megy. A zarándoklatnak tehát mindig természetfeletti dimenziója van, a zarándok azért indul útnak, hogy személyes kapcsolatba kerüljön Istennel.

Erdő Péter a katolikus hívek számáról szólva azt mondta: az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében különösen a főváros pesti oldalán sok plébánián a népességcsökkenésnél is nagyobb arányban csökkent a keresztelések száma, sokan vannak, akiknek semmilyen kapcsolatuk nincs sem a katolikus, sem más egyházzal. Ugyanakkor az agglomerációban javulnak a statisztikák.

Emellett Budapesten új jelenség, hogy a Szent István-bazilika, a belvárosi és más templomok is megtelnek az angol nyelvű szentmisék alkalmával. Afrikai, Fülöp-szigeteki, vietnámi közösségek és a világ más tájairól érkezők is szép számmal, rendszeresen gyakorolják a vallásukat a főváros templomaiban. 

– fogalmazott, hozzátéve, hogy az idők jeleit látja ebben.

A bíboros nagy missziós területként, ugyanakkor nehéz feladatként beszélt az egyház által fenntartott köznevelési intézményekről. Ezeken az intézményeken keresztül nagyon sok nem vallásos, ugyanakkor az egyházra nyitott, hiszen a gyerekét katolikus iskolába járató családdal találkoznak. Nagy odafigyeléssel, empátiával kell közelíteni ezek felé a gyermekek felé – mondta, hozzátéve, lassan felkészültek erre a feladatra is.

Meglátása szerint jó irányt találtak az ifjúságpasztorációval foglalkozó lelkiségi mozgalmak, amilyen például a Shalom közösség. Ezek a csoportok egyházmegyei találkozójukon beszámoltak a munkájukról, és arról is, hogy hány hozzájuk csatlakozó fiatal készül a keresztségre. Ez pedig jól mutatja, hogy felnőtt korban, messziről érkezve is el lehet jutni a katolikus hitre.

Steinbach József: a gyógyulás útja a másikra figyelő bibliai kedvesség

A világnak a másikra figyelő, az életet építő „bibliai kedvességre" van szüksége; és ez egyben a gyógyulás egyetlen útja is, mert a másikra figyelve az ember elszakad a saját sebeitől. Erről beszélt Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából az MTI-nek.

Steinbach József kiemelte: 

Arra a kedvességre, amely a másik emberről jót akar gondolni, szólni, amely fel akarja őt emelni.

Ez a kedvesség igazából figyelem arra, akit az Isten „ránk bízott". Hangsúlyozta, hogy ez a gyógyulás egyetlen lehetősége is, mert a másikra figyelve az ember elszakad saját magától, a saját sebeitől, problémáitól. „Ha magammal foglalkozom, az megbetegít, és a gyógyulás útja, amikor elkezdem a másikat hordozni" - fogalmazott a református püspök.

Azt is mondta: a következő esztendőre ezt a biblikus kedvességet, Isten színe előtti másikra figyelést kéri Jézustól a református egyháznak is, „szeretetteli egységben". „Ez most a legfontosabb."

Steinbach József kitért arra: az elmúlt év megrendítette, megrázta és bűnbánatra, önvizsgálatra indította a reformátusokat. Nekik, akik a bűnbocsánatot hirdetik, merniük kell bűnbánatot tartani és bocsánatot kérni, ha valamit rosszul tettek.

Értékelése szerint kár volna tagadni, hogy az elmúlt egy év felszínre hozott egyfajta megosztottságot is a reformátusok között, de meglátása szerint „ezek a sebek gyógyulnak". A gyülekezeteinkben, az intézményeinkben, sőt a Kárpát-medencei Magyar Református Egyházban is mindenki a helyén van, hűséggel teszi a dolgát és jórészt túl van a megrázkódtatáson.

Steinbach József jelezte: a januárra tervezett belső egyházi konferencián szeretnék bibliai, teológiai és nem aktuálpolitikai értelemben körbejárni, hogy mi történt az elmúlt évben és hogyan vezet út a megújulás felé. Ugyanakkor azt reméli és azért imádkozik, hogy ezzel a konferenciával elvarrják a szálakat, és végre ki tudják mondani: „szeretnénk előre tekinteni és tenni a dolgunkat".

Szeretnénk gyógyulni - folytatta, és „mindent meg is teszünk érte", de jó lenne, ha látnák az emberek, hogy mennyi mindent tesz, hányféle módon szolgál a református egyház. Az MRE szeretetszolgálata 70 ezer embert lát el a gyermekvédelemtől, a nevelőszülői hálózattól és a súlyosan sérült gyermekeket gondozó intézményeitől kezdve az idősgondozásig és a hospice szolgálatig. Külön kiemelte a Bethesda Gyermekkórházat, ahol a sokszor nehéz körülmények között végzett, magas színvonalú szakmai munka mellett jelen van az a „megmagyarázhatatlan többlet", amitől hiteles keresztyén intézménnyé válnak.

Megemlítette a gyülekezeti munkát, hangsúlyozva, hogy a nagy- és kisvárosi kiemelt szolgálat mellett próbálnak helytállni vidéken is, ahol sok helyen szinte csak a református lelkész foglalkozik az emberekkel, „mert már sem iskola, sem posta nincs."

Steinbach József a református egyház előtt álló feladatokról beszélve rámutatott: 

Az egyház legfontosabb feladata, hogy az evangéliumi örömhírt, amely minden embernek szól, el tudja juttatni mindenkihez, minden korosztályhoz. Az embereket pedig ma sokszor nem direkt módon kell megszólítani, hanem leülve melléjük, meghallgatva őket.

Kérdés az is - tette hozzá, hogy van-e bennünk, keresztyénekben valami olyan plusz töltet, ami „minden nyomorúságunk ellenére átsüt rajtunk". Talán a legnagyobb hiány az egyházban most éppen a hitelesség, ami alapján az emberek rákérdeznek az evangéliumra.

Az egyháznak az a feladata, hogy szeresse, megértse az embereket, közösségbe kerüljön velük, és egy bizalmi viszonyban közvetíteni tudja nekik „azt a többet, amit csak Isten adhat". Ezt az egyház nagyon elfelejtette - fűzte hozzá.

Azt is mondta: újból és újból felvetődik egyházon belül, hogy mi a püspök feladata. Fontosnak nevezte, hogy egy püspök a vezetői feladatok mellett „maradjon terepen" is. Minden vezetés szolgálat, felelősség - mondta, hozzátéve, hogy azokat a vezetőket szereti, akiknek látszik az arcukon, hogy tudják, felelősek azokért, akiket az Isten rájuk bízott, és ez alatt a súly alatt „illene összetörni".

Steinbach József szerint szükséges lenne, hogy a zsinat mint az MRE legfontosabb törvényalkotó, döntéshozó és tanítói szerve, ne csak törvényhozással foglalkozzon, hanem azokkal a kérdésekkel is, amelyek a társadalomban felvetődnek.

Megemlítette, hogy az eutanáziáról a szintén általa vezetett Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa kiadott egy „megértő, emberies, de mégis hitvalló nyilatkozatot". Elmondta azt is: a református egyházon belül külön munkacsoport dolgozik a házasság, a család, a szexualitás témájában készülő tanításon, és további kérdésekről is szeretnék majd megfogalmazni és elmondani az álláspontjukat.

Az egyház lassan reagáló test, olyan, mint egy tankerhajó, ha elmozdítjuk a kormányt, csak órák múlva kezd el kanyarodni. De vannak olyan helyzetek, amelyekről Jézus azt mondja, hogy ha ti nem szóltok, és nem azonnal szóltok, akkor „a kövek fognak kiáltani". Ezekben a helyzetekben nem lehet végigjárni a hivatalos állásfoglalás útját.

Másfelől az egyház igenis megszólal, vannak képzett szakembereink, akik számos felületen elmondják véleményüket, akár pro és kontra is. Emellett hetente több mint félmillió embert ér el a református egyház a templomaiban. Megjegyezte ugyanakkor: „egyre inkább azt látom, hogy vannak időszakok, amikor komolyan kell venni a Biblia azon tanítását, miszerint jó csendben lenni, és várni az Úr szabadítására". Ha nem is hallgatni, de ritkán szólni, mert aki ritkán szólal meg, az hangsúlyosabban tud szólni - mondta Steinbach József.