Bekeményített a miniszter

2024.09.02. 12:51

Lázár Jánosnak határozott elvárásai vannak a MÁV-val szemben

A közösségi oldalán közzétett bejegyzésben fogalmazta meg elvárásait az építési és közlekedési miniszter.

MW

Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter

Forrás: Lázár János Facebook-oldala

A MÁV-járműparkot és a hazai vasúti pályát nem tudjuk varázsütésre megújítani – 30 év hátrányunk van, de nekiállunk 

– írta Lázár János, hozzátéve, hogy özel 850 milliárd forintból mintegy félezer kilométernyi sínt újítanak fel, valamint újraindítják a hazai IC-kocsik gyártását és jó minőségű használt járműveket szereznek be. 

Amit viszont rövid idő alatt meg lehet változtatni, az az utasokhoz való hozzáállás: az utasok érdemi segítése és támogatása azokban a nehéz helyzetekben, amiket a megörökölt flotta- és infrastruktúra-állapotok okoznak. Ezt várom el elsőként a MÁV-csoport új vezetésétől, amelyet a hétfő reggeli találkozásunk alkalmával mutattam be a vállalat igazgatóságának és felügyelőbizottságának, illetve az érdekképviseleti vezetőknek

– fogalmazta meg a határozott elvárását a miniszter.  

Mint írta, a zártkörű megbeszélésen azt is egyértelművé tette, hogy „a magyar államvasutakról szóló kép alakítását nem hagyhatjuk önjelölt vagy frusztrált közlekedési szakértőkre”. 

Azt is elvárom a MÁV-csoport új vezetőitől, hogy személyesen vegyenek részt a MÁV-ról -  eddig azonban jószerint a MÁV nélkül - zajló vitákban. Van a magyar vasútnak elég baja, nincs rá szükség, hogy álfideszes ellenzéki vagy álellenzéki fideszes politikusok (lassan ideje lenne eldönteni) még csúsztatásokkal és hazugságokkal is hergeljék ellene az utasokat

– írta Lázár János.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában