Konferencia

2023.05.25. 16:32

Varga Judit: a kormány az EP választások után is ellenáll a föderalistáknak (videó)

A magyar kormány az európai politikában az európai parlamenti választások után is ellenáll a föderalistáknak és annak a globális hullámnak, ami szembe megy a népakarattal – jelentette ki Varga Judit a Nézőpont Intézet csütörtöki budapesti konferenciáján.

Mw

Varga Judit igazságügyi miniszter beszédet mond a Nemzeti Választási Iroda és a Nemzeti Választási Bizottság fennállásának 10. évfordulójára rendezett ünnepségen az Országház Főrendházi üléstermében 2023. május 25-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

 Egyben drukkol a szuverenista jobboldalnak – közölte az igazságügyi miniszter a tanácskozáson.

A politikus úgy vélekedett, hogy

 Európát ma nem vezeti senki, illetve nem tudja vezetni senki, vagyis nincs politikai vezetése az EU-nak, főleg az Európai Bizottságnak.

Ez azt jelenti, hogy ma nem kormányzati szervezetek (NGO), alapítványok és think tankek mondják meg saját vezetőjük akaratának megfelelően, hogy miként kell vezetni Európát.

Az elmúlt időszakban bizalmi válság jött létre az unió vezetése és a magyar kormány között. Azért, mert a magyar kormány, ellentétben az uniós intézményekkel, azt mondja amit gondol és azt teszi, amit mond. Európa ügyetlen mellékszereplőként botorkál a történelem színpadán, és a migrációs válság óta a polgárok valós igényeitől teljesen elszakadva próbál politizálni. Elégtelenre vizsgázott az intézményrendszer a Covid-válság idején is, majd az orosz-ukrán háború kitörése után az Oroszországra kivetett szankciókkal lábon lőtte magát – sorolta.

A miniszter szerint az Európai Parlament (EP) éppen azért kívánja megakadályozni Magyarország uniós elnökségét, mert attól fél, hogy Magyarország számon kéri az uniós intézmények működésképtelenségét. 

Arról, hogy az EU forrásokat tart vissza Magyarországtól, a politikus hangsúlyozta, hogy az igazságügyi csomag megszavazása után minden adott a források lehívásához. Olyan intézményeket hoztak létre, hogy a magyar jogállamiság példa lehet a többi tagálam előtt – fűzte hozzá Varga Judit.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője arról szólt, hogy

az EP-választás nem hoz lényeges változást az erőviszonyokban; azok sokkal inkább a szlovák, spanyol és lengyel nemzeti választásokon dőlhetnek el. 

Ha ezekben az országokban szuverenista többség jön létre, akkor az Európai Tanácsban kialakulhat a szuverenista vétószövetség. Ez a vétószövetség pedig meg tudja akadályozni, hogy föderalista elnöke legyen az Európai Bizottságnak – mondta.

Kutatásuk szerint a Fidesz 51, a DK 16, a Momentum 9, a Mi Hazánk 6, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 3, az LMP 3, az MSZP 2 százalékot, a Párbeszéd pedig 1 százalékot ér el az EP-választáson. Ez hasonló a 2019-es eredményekhez – mondta Mráz Ágoston Sámuel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában