Köszönetet mondott Ferenc pápa a magyaroknak a Szent Péter téren

Európa közepébe vezető utazásnak nevezte az április 28-án kezdődő magyarországi látogatását Ferenc pápa, aki köszönetét fejezte ki a magyaroknak odaadásukért, mellyel az útját szervezik.

MTI

Ferenc pápa Regina Coeli (Mennyek Királynője) imádságot mond a vatikáni Szent Péter térre néző dolgozószobájának ablakából 2023. április 16-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Andrew Medichini

Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben, a liturgiai év ezen időszakában szokásos Mennyek Királynője-imádság után elmondta, hogy pénteken háromnapos látogatásra indul Budapestre.

Kijelentette, útja a 2021 szeptemberében, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából tett korábbi látogatása „teljessé tétele”.

Ferenc pápa hangoztatta, Európa közepébe utazik, mely felett továbbra is a háború fagyos szelei fújnak.

Hozzátette, „a rengeteg ember elmenekülése miatt sürgető a humanitárius kérdések napirendre tűzése”.

Ezután Ferenc pápa magyar testvéreihez fordult, akik – szavai szerint – várják őt.

Tudom, hogy nagy odaadással készítitek elő az érkezésemet. Szívemből köszönöm ezt nektek

– mondta a pápa.

Ferenc pápa a jövő vasárnap Budapesten mutatja be a vasárnapi misét és mondja el a Mennyek Királynője-imádságot.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.

 

Novák Katalin: a magyarok nagy szeretettel várják Ferenc pápát

Nagy szeretettel és imádsággal várják a magyarok Ferenc pápát – írta vasárnapi Twitter-bejegyzésében a köztársasági elnök.

 

Novák Katalin az egyházfő vasárnapi üzenetére reagált. Az államfő megköszönte a „kedves szavakat” abban a reményben, hogy együtt imádkozhatnak Magyarországon a békéért, a családokért, valamint a hit, a remény és a szeretet megújulásáért – fogalmazott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában