Befolyásolás

2023.03.30. 06:15

Soros egyik szervezete képzi a Párbeszéd ifjúsági tagozatának tagjait

A Zöld Front Ifjúsági Mozgalom már a jövő évi önkormányzati és EP-választásra készülhet – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

Soros György magyar származású amerikai üzletember

Forrás: MTI/EPA pool

Fotó: Olivier Hoslet

A Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok által is támogatott National Democratic Insitute (NDI) politikai képzésein kap felkészítést a nevében zölddé vált Párbeszéd ifjúsági tagozata – írja a Magyar Nemzet

A Zöld Front Ifjúsági Mozgalom kampánytechnikáról, kampánystratégiáról tanult az elmúlt hónapokban, erről a szervezet maga adott hírt közösségi oldalán. 

A bejegyzésekből kiderül, hogy az elmúlt hónapokban több külföldi rendezvényen is részt vettek Pozsonyban, Krakkóban és Prágában. 

A belga, ausztrál, amerikai és Soros-pénzből finanszírozott NDI nem első alkalommal mutat ekkora érdeklődést hazánk iránt, tavaly nyáron például a fővárosi Városháza adott otthont a szervezet NGO-workshopjának.

A Magyar Nemzet tavaly augusztusban a Kontra.hu írása alapján számolt be arról, hogy

az NDI, amely segített a közösségi költségvetés technikai lebonyolításában, sokkal inkább hasonlítható egy olyan fedőszervezethez, amelyik akkor jelenik meg egy országban, ha ott rossz szándékú emberek zűrzavart akarnak kelteni.

A teljes cikk IDE kattintva érhető el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában