Minősítés

2023.01.17. 10:52

Nemzeti konzultáció: ismét kettős mércét alkalmaz Brüsszel

Brüsszel ezúttal a magyar emberek véleményébe "szállt bele páros lábbal" - fogalmazott Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

Az Európai Parlament épületet

Forrás: AFP

Fotó: Kenzo TRIBOUILLARD

Brüsszel ezúttal a magyar emberek véleményébe "szállt bele páros lábbal" - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttatott videónyilatkozatában.

Hollik István emlékeztetett: az Európai Bizottság hétfőn a külügyi szóvivőjén keresztül közölte, hogy elutasítja a nemzeti konzultáció eredményét, mert szerintük annak keretében kevesen mondták el a véleményüket.

"Üzenjük Brüsszelnek, hogy éppen 1,4 millióval több vélemény érkezett be a nemzeti konzultációnak köszönhetően, mint amennyit Brüsszel lehetővé tett" - jelentette ki a kormánypárti politikus.

Hozzátette: Brüsszelben ugyanis úgy alakították ki a szankciós politikát, hogy egyetlenegy európai állampolgárt sem kérdeztek meg.

Európában elsőként és egyedül a magyar kormány kérdezte meg az embereket a szankciós politikáról. Az eredmények pedig magukért beszélnek: 97 százalék elutasítja Brüsszel elhibázott szankcióit - hívta fel a figyelmet Hollik István.

Kijelentette, a kormánypártok úgy gondolják, hogy az EU vezetőinek nem elutasítani kellene a nemzeti konzultációt és a magyar emberek véleményét, hanem megfogadni azt. Nem bővíteni kellene a szankciós rendszert, ahogy tervezik, hanem teljesen újra kellene gondolni azt - tette hozzá Fidesz kommunikációs igazgatója.

Hangsúlyozta: a nemzeti konzultáció eredménye világosan megmutatta, hogy a magyar emberek szerint a szankciók elbuktak, rosszul működnek, éppen ezért ártanak Európának és Magyarországnak.

Hiába akarja Brüsszel elhallgattatni a magyarokat, "mi ezt nem fogjuk hagyni, és továbbra is kiállunk a magyar emberek érdeke mellett" - mondta Hollik István a videóban.

Korábban megírtuk, hogy Peter Stano, a bizottság szóvivője úgy fogalmazott, tudomásul vettük a magyarországi konzultáció eredményét és a nagyon alacsony részvételt is. Stano hozzátette, a konzultációban szereplő szankciókról az unió tagállamainak vezetői egységesen döntöttek, így azokat brüsszeli szankcióknak hívni félrevezető - írja a Magyar Nemzet

A konzultációt egyébként közel 1,5 millióan töltötték ki, mind a hét kérdésre több mint 97 százalékban nemmel válaszoltak, ami azt jelenti, hogy a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat − áll a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán.

A bizottság nemzeti konzultációt minősítő kijelentése különösen vicces akkor, ha felelevenítünk egy tavalyi, uniós felmérést. 2021. októbere és novembere között az „ifjúság európai éve” kapcsán várták az európai fiatalok visszajelzéseit, észrevételeit az unió működésével kapcsolatban, s ahogy írták, Európa minden szegletéből érkeztek válaszok. Az unióban élő körülbelül hatvan millió fiatalból kevesebb mint ötezren válaszoltak Brüsszel kérdéseire.

A teljes cikket itt olvashatja el

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában