Kormányinfó

2023.01.12. 09:50

Gulyás Gergely: Magyarország kifizeti a jövő évi Erasmus-ösztöndíjakat, ha nem lesz megegyezés (videó)

Megtartotta tegnap az első idei ülését a kormány. A legfontosabb feladat az aktuális ügyek áttekintése volt, elsősorban a költségvetéssel foglalkoztak. Emellett az Erasmus programmal kapcsolatos bizottsági döntésről is tárgyaltak – számolt be róla az év első kormányinfóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. január 12-én

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A kormány szerint elfogadhatatlan, ami az Erasmus-programmal történik 

– Amikor Brüsszellel megállapodtunk, akkor ennek megfelelően módosítottuk az összeférhetetlenségi szabályokat, sőt szigorúbb szabályokat is elfogadtunk volna, ha ezt kérik – jelentette ki Gulyás Gergely. – Pontosan úgy jártunk el, ahogy a bizottság kérte – nyomatékosította a politikus. 

A kormány kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat a jövő évre, ha addig nem lesz megoldása az ügynek

– jelezte a miniszter. Ebben az esetben Magyarország az Európai Unió bíróságához fog fordulni. – A modellváltó egyetemek esetén egy év alatt 18 százalékkal növekedett a tudományos közlemények száma, az érettségiző magyar diákok száma nem nőtt, de a felsőoktatásba több hallgatót vettek fel 2020-hoz képest, a külföldi hallgatók létszáma 2013-hoz képest 65 százalékkal emelkedett – sorolta az eredményeket Gulyás Gergely. A miniszter tájékoztatása szerint az egyetemeink feljebb kerültek a nemzetközi rangsorokban is, és a tanszabadság is garantált az intézményekben – írta meg a Magyar Nemzet.

A közvetítést itt tudja megtekinteni:

A következő év is a rezsivédelem éve lesz 

A kormány tegnap áttekintette a költségvetést, februárban megkezdődhet a módosítás tárgyalása az Országgyűlésben, márciusban pedig el is lehet azt fogadni. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: Mindenfelé, elsősorban a dollárbaloldal szakértőitől hallottunk gazdasági összeomlást, fizetésképtelenséget. Ehhez képest azt láttuk, hogy a 2022-es növekedés 4,5 százlék körül lesz, ami az EU-ban az egyik legmagasabb. 

Az államadósságot 77,8 százalékról 73 százalékra sikerült mérsékelni. 2022 első 10 hónapjában a reálbérek több mint 4 százalékkal növekedtek

– hangsúlyozta a miniszter. 

– Az OECD összefoglalása szerint 32 országból, amelyben az eu-s tagok is benne vannak, 2022 harmadik negyedévében egyedül nálunk nőttek a reálbérek. Foglalkoztatási rekordot értünk el. 

Gulyás Gergely kiemelte: A forint árfolyamát is sikerült stabilizálni. A fókusz a következő évben is a rezsivédelmen van. A rezsivédelmi alap segítséget nyújt a megnövekedett rezsiösszegekhez. – Másfél százalékos növekedéssel számol Magyarország, így a gazdasági visszaesést el tudjuk kerülni. 2023-ban sem szeretnénk a stratégiai célokról lemondani: a családtámogatási, szja-kedvezmény meghosszabbodik 30 éves korig azoknál, akik 30 éves korukig vállalnak gyereket. Valamint idén januárban 208 ezer forint az átlagnyugdíj, a kormány által lehetővé tett 15 százalékos emeléssel.

GULYÁS Gergely
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. január 12-én
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

A részsiker is siker lenne

Az Európai Parlament átalakításakor a részsiker is siker lenne. A mostani korrupciós botrány a maradék tekintélyét is felemészti az intézménynek. Gulyás Gergely szerint itt a lehetőség, hogy az uniós vagyonbevallási szabályokat a magyar előírásokhoz igazítsák. 

Az EP-nek általánosságban kell szigorúbb kritériumokat meghatároznia a tagjaival szemben

– válaszolta az Origó kérdésére a miniszter. 

– Nagy ívű haderőfejlesztés van folyamatban Magyarországon, ezen korábban a baloldal gúnyolódott, de mostanra a háború árnyékában ezek a hangok kezdenek elhalni – jelezte egy másik kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.

Aki nem megy el az egyeztetésre, nem kap támogatást

A Magyar Nemzet kérdésére a rezsibotránnyal kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott: Niedermüller Péter, Erzsébetváros VII. kerületi DK-s polgármestere elment az egyeztetésre és kapott is támogatást. Gulyás Gergely szerint aki nem megy el egy ilyen egyeztetésre, az nyilvánvalóan nem igényli ezt a támogatást. Örül annak, hogy a nagy többsége a polgármestereknek, sőt a DK-támogatottságú vezetők is elmentek erre az egyeztetésre. 

Kifejtette a miniszter azt is: az ukrajnai háborút az európai családok kénytelenek megfizetni.

Mint mondta, a magyar álláspont mindig is világos volt: Magyarország Kárpátalján keresztül tudna fegyvereket szállítani. Éppen ezért Magyarország fegyverszállításokban nem vesz részt, mert így óvjuk meg az ott élő százezres magyarságot is. 

A pedagógusok megmozdulásaival kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott: egyetlen kérésük volt, hogy a jogszabályokat mindenki tartsa be. Gulyás Gergely kiemelte: A kormány nagyra becsüli a tanárok munkáját és remélhetőleg január 1-jével, visszamenőlegesen is ki tudjuk fizetni a fizetésemelést.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kérdésre válaszolva kiemelte: A hét második felében ismerteti a kormány a nemzeti konzultáció eredményeit a brüsszeli szankciókról.

A kormány azon van, hogy fizessenek a pályázóknak

A kormány örülne annak, ha lenne második köre a rezsitámogatásokról szóló egyeztetéseknek, ez függ a gazdaság helyzetétől és az energiaárak változásától is. – A kérdés nyitott, szeretnénk segíteni az ország teljesítésének határain belül – jelezte az Index kérdésére válaszolva Gulyás Gergely. A miniszter jelezte: 

a költségvetés keretei ismertek, és a büdzsé tartalmazza a távhős ellátás rezsicsökkentésének fenntartását. 

– A fürdők egy része bezárt, másik részük nyitva van, és jelentősen megemelte az árakat – vázolta a helyzetet egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. Mint jelezte, a kormány tárgyal majd a fürdőkkel a támogatásukról, hogy idén a következő télen már ne kelljen bezárniuk. A napelemes pályázatokkal kapcsolatosan igaz a hír, hogy eddig nagyon kevés igényt fizetett ki a kormány, ezért Gulyás Gergely miniszter elnézést kért. A kormány azon van, hogy hónapról hónapra milliárdos összeget tudjanak kifizetni a pályázóknak. 

Középkori helyzet a rakparton

– A Lánchíd korlátozásával kapcsolatban abszurdnak tartja a kormány, hogy az a gyalogos és az autós forgalom elől le van zárva – emelte ki a miniszter. Szerinte ez nem politikai bal- vagy jobboldal kérdése, ez egy középkori helyzet. 

– Nem tudjuk, hogy mit akar az Európai Bizottság az Erasmus-üggyel kapcsolatban, ugyanis a korábbi kifogásokat orvosolta a kormány – hangsúlyozta Gulyás Gergely egy másik kérdésre reagálva. Szerinte most méltánytalanság érte Magyarországot. Hangsúlyozta: 

– Azt tettük, amit kértek, ezért a kormány most nem érti a bizottság kifogásait. 

A miniszter kérdésre válaszolva kifejtette: nem tudnak senkit visszahívni, mert ezek autonóm szervezetek. 

Arra a kérdésre, miszerint házi őrizetbe került a CATL akkumulátorgyár két vezetője Kínában, és ez okoz-e ez bármilyen fennakadást a debreceni gyár építésében, a miniszter azt válaszolta, hogy egyelőre nincsenek meggyőződve arról, hogy a hír megfelel-e a valóságnak, ha erről meggyőződtek, akkor fognak tudni dönteni. Ugyanakkor remélik, hogy ez az esemény nem fogja befolyásolni a gyárat. 

GULYÁS Gergely; SZENTKIRÁLYI Alexandra
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. január 12-én
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Felelőtlen és buta Karácsony kijelentése

Gulyás Gergely kiemelte azt is, hogy a reál nyugdíjcsökkentés nem következhet be, és bízik benne, hogy az idei infláció nem lesz 15 százalék fölött, bár az év elején még lehet magasabb, majd radikálisan csökkenhet. A kormány célja, hogy az év végére egy számjegyű legyen az infláció. 

Régi bolsevik gondolkodás következménye a DK mai közleménye, amelynek értelmében hűtlen kezelés miatt feljelentést tesznek a kormány ellen

 – mondta el a Hír TV kérdésére válaszolva Gulyás Gergely. A miniszter szerint ebben az ügyben büntetőjogi kategóriák nem merülnek fel. 

Felelőtlen és buta kijelentésként értékeli Gulyás Gergely Karácsony Gergely főpolgármester Kijevben tett, a magyar kormányt kritizáló mondatait. A Biodómról azt mondta a miniszter, hogy az a főváros felelőssége, hogy azt működtesse. – Ha a kormány megkapja a kulcsait, azzal nem tud mit kezdeni – emelte ki a miniszter. 

Gulyás Gergely elmondta, hogy a kormány ellenzi a földadót, amelyet Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere vezetett be.

A 2024-es kézilabda-Eb rendezéséből Magyarország kiszáll

A kormány három napja értesült az erasmusos pénzek befagyasztásáról – jelezte a 24.hu kérdésére Gulyás Gergely. 

A 2024-es kézilabda-Európa-bajnokság rendezéséből Magyarország kiszáll, mert olyan magasak a költségek – erősítette meg az Inforádió felvetését a miniszter. 

A napelemes rendszerek szaldóelszámolásának kivezetéséről Gulyás Gergely azt mondta, az a fontos, hogy a most folyamatban lévő fejlesztéseket el tudja majd bírni a villamosenergia-hálózat. 

A hálózatot fejleszteni kell mindenképpen, és emiatt nem tudnak most újabb kérelmeket befogadni 

– jelezte a miniszter. 

Az élelmiszerárstoppal kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy minden árstopra ugyanaz vonatkozik: a legszegényebbek tudnak garantált áron hozzájutni. – Egyelőre arról döntöttünk, hogy április 30-ig él az árstop – hangsúlyozta Gulyás Gergely. 

Arra kéri a miniszter a baloldali képviselőket, hogy ne lobbizzanak a magyar tanárok fizetésemelése ellen az uniós testületekben.

Gulyás Gergely kérdésre kifejtette: a legtöbb vállalkozásnak amikor tavaly lejárt a gázszerződése, az akkori áron vehetett gázt fél-egy évre. Mint mondta, ha nem így döntött, és változó áron szerződött, akkor ott jelentősen csökkennek az árak.

Kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette, hogy az ezermilliárdos államháztartási hiányt GDP-arányosan számolják, az 6,8 százalékról 4,9 százalékra csökkent. 

A Horizont esetében is átvállalja a magyar állam a finanszírozást. A debreceni akkumulátorgyárral kapcsolatban azt mondta a miniszter, hogy támogatják a gyár megépülését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában