Nemzeti tulajdon

2023.01.09. 19:27

AK: ugyanazok keltik a hangulatot a Vodafone megvásárlása ellen, akik a Molt és Ferihegyet is eladták

Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint "minden magyar tudhatja", hogy egy olyan nagy vállalat felvásárlásával, mint a Vodafone, "a közös országunk is erősebb, mi pedig egyenként, magyarokként is gazdagabbak lettünk".

Vodafone üzlet Budapesten

Forrás: AFP

Fotó: Kisbenedek Attila

Pindroch Tamás a Facebook-oldalán hétfőn azt írta: egy ország akkor szuverén és cselekvőképes, ha a gazdaságban is önálló lábakra állhat.

"Egy nemzeti közösség erősebb, ha a gazdaság stratégiai kulcsterületein is tulajdont és ezzel befolyást birtokol. Ez egyszeregy" - fogalmazott.

A vezető elemző "Nemzeti tulajdonban a Vodafone!" című bejegyzésében közölte, hogy a "deregulációs, privatizáló, mindent kiárusító liberalizmus" kora régen lejárt.

Ha a francia állam akár más országokban is tulajdonolhat víziközműveket és energiaszolgáltatókat, akkor a magyar államnak is természetes joga, hogy a 21. század technológiájában, a nemzetbiztonsági értelemben is jelentős távközlési szektorban is résztulajdonnal rendelkezzen

 - vélekedett.

Pindroch Tamás úgy fogalmazott: "az persze érthető, hogy az a baloldal, amelyik 2010 előtt mindent eladott, ami nem volt lebetonozva vagy kipányvázva, majd később azt is privatizálta, ami le volt betonozva - Ferihegyi repülőtér -, most hangosan prüszköl a nemzeti bevásárlás miatt".

"A gyurcsányi baloldal ugyanis azt szereti, ha a magyar állam gyenge, erőtlen és kiszolgáltatott, így a nemzetközi multik és bankok azt csinálhatnak idehaza, amit csak akarnak" 

- folytatta.

Hozzátette: "minden magyar tudhatja azonban, egy ilyen nagy vállalat felvásárlásával a közös országunk is erősebb, mi pedig egyenként, magyarokként is gazdagabbak lettünk - ez fáj a baloldalnak, amely legszívesebben az egész országot eladná, ha tehetné".

"Ezért prüszkölnek és mondják ma ugyanazt ugyanazok, mint 2010-ben", a Mol visszavásárlásakor. Ma ugyanazok keltik a hangulatot a Vodafone-ba történő bevásárlás ellen, akik a Molt és Ferihegyet is eladták

 - írta a bejegyzésben a vezető elemző, megjegyezve: az idő nem őket fogja igazolni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában