A multik pártján

2022.09.28. 09:31

Eltörölné az árstopokat Gyurcsányék árnyékminisztere

Varju László szerint rossz az élelmiszerek és az üzemanyagok árának hatósági korlátozása – írja az Origo.

Varju László (balra) Gyurcsány Ferenccel 2015. március 17-én

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A megszorításokat támogatta már a 2010 előtti Gyurcsány-korszakban is Varju László, akit Gyurcsányné energia- és rezsiügyi árnyékminiszternek nevezett ki. A DK régi tagja a Gyurcsány-kormány idején megszavazta a parlamentben az egészségügyi dolgozók egyhavi bérének elvonását, a közelmúltban pedig helytelen és rossz beavatkozási módszernek nevezte a hatósági árakat. Az újabb cikksorozatból az is kiderül, hogy Varju támadta a multikra kirótt extraprofitadót és a rezsicsökkentést, illetve kiállt a háborús szankciók mellett.

Gyurcsány Ferenc egyik régi híve tölti be felesége árnyékkormányában az energia- és rezsiügyi miniszter posztját. Varju László 2008 és 2010 között a Nemzeti Fejlesztési- és Gazdasági Minisztérium államtitkára volt és támogatta a megszorító intézkedéseket. Emlékezetes, hogy a Gyurcsány-kormány tizenkét évvel ezelőtt pénzügyi válságra hivatkozva szüntette meg a 13. havi bért. Ezzel Gyurcsányék egyhavi fizetést vettek el az amúgy is nehéz anyagi helyzetben lévő orvosoktól és ápolóktól.

Azt, hogy az emberek megsarcolására építő gazdaságpolitikát követné ma is Gyurcsány Ferenc pártja, az eddigi cikkekben bemutatott gazdasági és egészségügyi árnyékminiszter elképzelései is igazolják. 

Varju László ugyanezt a szemléletet képviseli, hiszen ő is helytelen és rossz beavatkozási módszernek nevezte a hatósági árakat. Az ATV egyik januári műsorában feltették neki a kérdést, hogy mit kezdene a DK az egyes alapvető élelmiszerekre és az üzemanyagra vonatkozó ársapkával, ha kormányra kerülnének. Varju László úgy válaszolt: „Hát, önmagában a Fidesz is úgy tervezi, hogy ez megszűnik, ez az ármaximalizálás, a hatósági ár bevezetése. Amúgy is egyébként ez a versenypiaci körülmények között ez helytelen és rossz beavatkozási módszer...”

Látható, hogy a Fidesz egyáltalán nem szüntette meg az embereket védő hatósági árakat.

Nem meglepő az sem, hogy Varju László a nyár elején a multik védelmére kelt a Heti TV egyik műsorában, ahol a benzinárstopról és az extraprofitadóról volt szó.

A DK alelnöke szerint nem kellene különadót kivetni a bankok, a multik és a nagy energiacégek extraprofitjára. 

Varju konkrétan úgy fogalmazott: „Nem adót fognak fizetni, hanem elvonásokat csinálnak, de én azt gondolom, hogy inkább lehetne olcsóbb a benzin, és egyébként nem kellene elvonni semmit ezektől a vállalatoktól, mi nem értünk egyet.”

A teljes cikk ITT olvasható.

Folytatjuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában