Átalakul a frakciófinanszírozás

2022.06.17. 06:04

Véget vetnek a kis pártok nyerészkedésének

A jelenlegi frakciófinanszírozás aránytalan, igazságossága pedig megkérdőjelezhető – hívta fel a figyelmet Talabér Krisztián. A Nézőpont Intézet elemzője azt mondta, az ellenzéki pártok annak ellenére kapnak a 2018-as apanázsukhoz képest jelentősen több pénzt, hogy nyolcszázezerrel kevesebben szavaztak rájuk, emellett a globális energiaválság költségeinek kigazdálkodásához az államnak saját működési kiadásait is mérsékelnie kell.

Három nyomós oka is van annak, hogy a frakciótámogatások újragondolása újonnan a politikai napirend részévé vált – mutatott rá a Magyar Nemzetnek Talabér Krisztián. 

A Nézőpont Intézet elemzője kifejtette, a jelenlegi szabályozás szerint a frakciótámogatás jelentős része rögzített, vagyis létezik egy olyan „fejpénz”, amelyet frakciómérettől függetlenül minden képviselőcsoport alanyi jogon megkap. 

Ez jelenleg a képviselői tiszteletdíj tízszerese, havi kifizetéssel. – Ebből a forrásból egy ötfős frakció pontosan ugyanannyi fejpénzt kap, mint egy több mint száz képviselővel rendelkező képviselőcsoport, ami egyértelműen aránytalan, igazságossága pedig megkérdőjelezhető – jelentette ki az elemző.

Talabér Krisztián szerint jogi trükközéssel súlyos milliárdokhoz juthattak hozzá az Országgyűlésbe bekerülő kis pártok az adófizetők pénzéből, valós társadalmi támogatottság nélkül. Mint mondta, az, hogy a balliberális oldal a választáson egy listán indult és végül hat frakcióba rendeződött, évente csaknem egymilliárd forinttal jelent több pénzt az ellenzék számára ahhoz képest, mintha egy frakciót alakítottak volna. Ilyenformán 

a baloldali összefogás hat különböző képviselőcsoportba tagozódását csupán az anyagi megfontolás vezette, azaz szimpla nyerészkedésről van szó

– tette hozzá.

Az elemző teljesen nonszensznek nevezte – és úgy véli, ez végképp indokolja a törvény újragondolásának szükségességét –, hogy a baloldali pártok annak ellenére kapnak a 2018-as apanázsukhoz képest jelentősen több pénzt, hogy nyolcszázezerrel kevesebben szavaztak rájuk. Vagyis e szempontok alapján mindenképpen indokolt volt a frakciótámogatás újragondolása. 

A Nézőpont Intézet elemzője a változtatás szükségességének harmadik indokaként azt nevezte meg, hogy a globális energiaválság begyűrűzött Magyarországra is, a krízis költségeinek kigazdálkodásához pedig az államnak a saját működési kiadásait is mérsékelnie kell. 

Az aktuális módosítási javaslat alapján tehát nemcsak az ellenzék, de a kormánypártok is kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, ami alátámasztja a kormány azon szándékát, hogy valóban állami takarékoskodásról van szó

– hangsúlyozta Talabér Krisztián. A felszabaduló források bekerülnek az újonnan létrehozott rezsivédelmi alapba, amely Magyarország energiabiztonságát hivatott fenntartani. Ez ráadásul pozitív üzenet a piac számára is, hiszen az üzleti életre mindig serkentő hatással van, ha kiszámítható és stabil annak az országnak a költségvetése, amelybe befektetnek – magyarázta. Ettől függetlenül – folytatta az elemző – a pártok és képviselőcsoportjaik egy parlamenti ciklus alatt továbbra is milliárdokból gazdálkodhatnak, hiszen a frakciótámogatáson kívül párt- és alapítványtámogatást is kapnak, ráadásul a pártok szedhetnek tagdíjat is. Talabér Krisztián összességében úgy véli, a pártoknak továbbra is több mint elegendő forrásuk lesz ahhoz, hogy politikai szervezetüket működtessék.

Mint ismert, a frakciópénzek módosítását kezdeményezi a Fidesz, ezt kedden jelentette be Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a javaslatot azzal indokolta, hogy a baloldal nyolcszázezer szavazót veszített a választáson, mégis hatmilliárd forinttal kapnak több pénzt ebben a ciklusban, mint a korábbiban. Ez pedig nemcsak a költségvetést terheli meg, hanem a választói akaratot sem tükrözi – mutatott rá.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), Molnár Csaba (b) és Vadai Ágnes az Országgyűlés alakuló ülésén a Parlamentben 2014. május 6-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában