Segítségnyújtásra van szükség

2022.05.19. 16:51

Szijjártó: újabb migrációs hullámokkal fenyeget az élelmezési válság

Újabb migrációs hullámokkal fenyeget az ukrajnai háború nyomán fellépő globális élelmezési válság, ezért a nemzetközi közösségnek segítséget kell nyújtania a legnehezebb helyzetben lévő országoknak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nap folyamán részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) élelmezésbiztonsággal foglalkozó nyílt vitáján, amelynek kapcsán arról számolt be, hogy Magyarország vetőmagokkal segíti a kárpátaljai gazdálkodókat, kukoricából tíz tonnával, burgonyából öt tonnával, napraforgóból fél tonnával, így támogatva a helyi ellátást és az exportkapacitásokat.
Rámutatott: Oroszország és Ukrajna a világ legnagyobb gabonaexportőrei közé tartozik, és a fegyveres konfliktus nyomán jelentősen vissza fog esni kivitelük volumene, ami várhatóan nehéz helyzetbe sodor majd számos, egyébként is komoly kihívásokkal küszködő országot.
Ez sajnos oda vezethet, hogy ezen országok némelyikében a szélsőséges ideológiák újra előretörnek, a terrorfenyegetettség súlyosabb lesz, ami pedig újabb migrációs hullámokkal fenyeget - mondta.
Szavai szerint így Magyarország számára az ukrajnai háború közvetlen és közvetett módon is biztonsági kockázatot jelent: egyrészt a harcok közelsége, másrészt az esetleges újabb bevándorlóáradatok miatt.A nemzetközi közösségnek segítséget kell nyújtania, pótolnia kell alternatív forrásból a kieső mennyiséget, vagy hozzá kell járulnia az export növeléséhez - vélekedett.

Szijjártó Péter emellett felszólal az ENSZ globális migrációs paktumát értékelő fórumon is, hangsúlyozva, hogy a magyar kormány továbbra sem ért egyet az abban foglaltakkal, és még mindig veszélyként tekint a migrációra.
"Látszanak sajos a következmények: a nyugat-európai párhuzamos társadalmak létrejötte, a megnövekedett terrorfenyegetettség, a beköltöző csoportok teljes képtelensége az integrációra és a nyomásgyakorlásuk arra a társadalomra, amely már évszázadok óta ott él" - hangsúlyozta.
Világosan látszik, hogy nekünk, magyaroknak igazunk volt. A migrációt nem inspirálni kell, hanem meg kell állítani, ez szolgálja a biztonsági érdekünket, hiszen a legalapvetőbb emberi jogok egyike, hogy az ember nyugalomban és biztonságban élhessen a saját hazájában, és a migráció ezt veszélyezteti - tette hozzá.
A miniszter ezzel összefüggésben rámutatott, hogy tavaly 130 ezer illegális bevándorlót állítottak meg Magyarország déli határán, és a nyomás egyre nő, ami abból is látszik, hogy ez a szám idén már elérte a 65 ezret."Büszkék vagyunk arra, hogy azon öt ország közé tartozunk, amelyek 2018 végén nemmel szavaztak a globális migrációs paktumra. Kevesen voltunk, de nekünk lett igazunk" - fogalmazott.
Szijjártó Péter helyi idő szerint délelőtt találkozik török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval, akivel főként energiabiztonsági kérdésekről fognak tárgyalni. Kiemelte: Törökország mára az egyik legfontosabb tranzitország Magyarország gázellátásában, a déli szállítási útvonalon keresztül naponta mintegy 10 millió köbméter földgáz érkezik hazánkba.

Ezt követően egyeztetni fog Zoran Tegeltija boszniai kormányfővel a nyugat-balkáni térség biztonságáról, valamint Mario Adolfo Búcaro Flores guatemalai és Teodoro Locsin Jr. Fülöp-szigeteki külügyminiszterrel a kétoldalú együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeiről.
Ezenfelül megbeszélést folytat további beruházásokról a Székesfehérváron 2400 főt foglalkoztató Arconic autóipari beszállító vállalat vezetőivel. Illetve találkozik a Környén 1600 embernek munkát adó Becton Dickinson orvostechnológiai cég képviselőivel, amely vállalat friss beruházása nyomán "Magyarország újabb jelentős lépést tesz előre az egészségipar globális térképén".

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (MTI/Máthé Zoltán)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában