Probléma

2022.05.17. 14:45

Gyurcsány Karácsonynak: B...d meg, te hoztad a nyakunkra Márki-Zayt!

A volt indexesek blogja beszámolt egy január eleji találkozóról, ahol Gyurcsány Ferenc nagyon keményen nekiesett Karácsony Gergelynek Márki-Zay Péter miatt. Korábban kiderült, hogy a baloldalon mindent a DK vezére dönt el.

2022. január 3-án Budapest XI. kerületében, az MSZP Villányi úti irodájában gyűlt össze a hat ellenzéki párt vezetője. A találkozó célja az volt, hogy megbeszéljék az előttük tornyosuló problémákat, köztük azt, hogy Márki-Zayjal is egyre rosszabb lett a viszonyuk.

A problémákat Karácsony Gergely főpolgármester hozta szóba, és arról kezdett el beszélni, hogy rossz irányba mennek a dolgok. „Baszd meg Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert, ez a te felelősséged" – az egyik résztvevő szerint Gyurcsány Ferenc ezekkel a szavakkal esett neki Karácsonynak - írta a volt indexesek blogja. A DK elnöke arra utalt, hogy a főpolgármester visszalépése tette lehetővé az egyre inkább önjáróvá váló Márki-Zay előválasztási győzelmét. Bár mások is bekapcsolódtak a vitába, az alapvetően Gyurcsány és Karácsony között folyt. „Feriből akkor minden kijött" – mondta az egyik résztvevő.

Korábban írtunk róla, hogy a telex cikkéből világosan kiderült, hogy Gyurcsány irányít mindent a baloldalon.

Borítókép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc az ellenzék XV. kerületi kampányzáró rendezvényén 2019. október 12-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában