Nem vitás

2022.05.24. 12:47

Elsősorban az EU elhibázott energiapolitikájának köszönhető az infláció

Nem belgazdasági okai vannak az inflációnak.

Csárdi Antal napirend előtt arról beszélt, hogy a kormány semmi érdemit nem tett az infláció megfékezésére, ezért 10-15 százalékkal nőtt az alapvető élelmiszerek ára – írja a Magyar Nemzet

Napról napra, sőt, óráról órára drágul minden – állította az LMP képviselője. 

Csárdi Antal az alapvető élelmiszerek áfájának öt százalékra való csökkentését sürgette, illetve azt, hogy a közalkalmazottak bére legyen inflációkövető.

Válaszában a Pénzügyminisztérium államtitkára azt mondta: az LMP-s politikus úgy tesz, mintha a kormány tehetne az inflációról, miközben az az egész világot, különösen pedig Európát sújtja.

Nem belgazdasági, hanem kívülről jövő okoknak, elsősorban az EU elhibázott energiapolitikájának köszönhető az infláció 

– mutatott rá Tállai András.
Hangsúlyozta: a pénzromlás mértéke Magyarországon jóval alacsonyabb, mint a térségben, köszönhető ez a tíz éve bevezetett a rezsicsökkentésnek, a beemeléseknek, a 13. havi nyugdíj visszaállításának, az áfacsökkentéseknek, valamint a baloldal által rendre kigúnyolt élelmiszer árstopnak. 
Tállai András közölte azt is: nem igaz, hogy reálbércsökkenés következett volna be a közszférában, ahol tavaly három-négy százalékos volt a reálbéremelkedés. 

Borítókép: Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. május 23-án.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában