Seregestül

2022.05.24. 07:53

A Gyurcsány-korszak tért vissza Budapestre Karácsony Gergellyel

A Gyurcsány–Bajnai-korszak emberei lepték el a Városháza kulcspozícióit, és a Fővárosi Önkormányzat cégeinek vezető tisztségeit is többnyire a régi baloldali káderek töltötték be 2019 októbere után. A Mediaworks Hírcentrumának összeállításában bemutatjuk, hogyan tért vissza Karácsony Gergely vezetésével a 2010 előtti kormányzati politika a fővárosban.

A Fővárosi Önkormányzat elmúlt két és fél éves teljesítményét meghatározta az a személyzeti politika, amelynek következtében a Városházát ellepték a régi baloldali káderek, a Gyurcsány-korszak emberei. A 2019. októberi önkormányzati választás után gyorsan kiderült, hogy a főpolgármesteri versenyben győztes Karácsony Gergely minden lépését a DK elnöke, Gyurcsány Ferenc és köre fogja irányítani, nélkülük ugyanis a közgyűlésben nem lehet szavazati többséget biztosítani – írja a Magyar Nemzet

A főpolgármester maga is kötődik a volt kormányfőhöz, mivel 2008-ig a Miniszterelnöki Hivatal tanácsadójaként dolgozott. Nem is kellett sokáig várni, a választási győzelem után megkezdődtek a kinevezések az önkormányzati pozí­ciókra, és sorra kerültek elő a 2010 előtti kormányok prominensei.

Gyurcsány egyik bizalmi embere, egykori államtitkára, Gál J. Zoltán főtanácsadói állást kapott Karácsony mellett, majd tavaly ősszel beültették a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) igazgatóságába is. Gál J. azonkívül, hogy ő írja a főpolgármester beszédeit és a Facebook-posztjait, gyakorlatilag felügyeli Karácsony Gergely munkáját.

Szintén Gyurcsány Ferenc régi bizalmasa Draskovics Tibor, aki a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósági elnöki posztját kapta meg 2019-ben. A Gyurcsány-kormány pénzügy-, majd igazságügyi és rendészeti minisztere volt, és utóbbi tisztségben maradt Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején is.

Meghosszabbított kar

Gyurcsány Ferenc meghosszabbított karjaként működött idáig a Városházán Gy. Németh Erzsébet, a DK egyik alelnöke főpolgármester-helyettesként. Az április 3-i választásokon parlamenti mandátumhoz jutott, ezért távozik a Városházáról, a főpolgármester-helyettesi poszton Bősz Anett követi, aki az elmúlt években szintén a Gyurcsány-párt frakciójában politizált, egyébként a Magyar Liberális Párt elnöke.

Gy. Németh Erzsébet 2002 és 2010 között az MSZP parlamenti képviselője volt, és régóta aktív a fővárosi politikában is. Azt, hogy 2019 óta főpolgármester-helyettesként mennyire állt Gyurcsány Ferenc közvetlen irányítása alatt, még az ellenzéki média sem titkolta, 

sőt a 444.hu például úgy jellemezte őt: „Abban is különbözik Karácsony többi helyettesétől, hogy ő erősebben képviseli pártja, a DK érdekeit. Ez egyben azt is jelenti, hogy kevesebb autonómiája van a politikailag érzékeny ügyekről zajló vitákban. Többször hangzik el az ő szájából, hogy erről meg kell kérdeznem az elnökömet.”

 

Régi, megbízható baloldali káder

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is régi megbízható baloldali káder; 2002-től a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztériumban dolgozott, majd 2003 márciusától miniszteri tanácsadó volt a Miniszterelnöki Hivatalban. Később, 2006 júliusától 2007 júliusáig a szociális és munkaügyi miniszterséget megöröklő Kiss Péter kabinetfőnöke lett. Ezt követően 2009 áprilisáig a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter – szintén Kiss Péter – kabinetfőnöke volt, majd 2009 áprilisától már Bajnai Gordon kormányában, a későbbi DK-s Molnár Csaba miniszter mellett, társadalompolitikai szakállamtitkárként ténykedett a kancellárián.

Fontos szerepet tölt be a Városházán Tordai Csaba is, aki még Demszky Gábor kabinetfőnökeként kezdte pályafutását. Az egykori SZDSZ-es jogásszal már 2019 decemberében szerződést kötött a Fővárosi Önkormányzat, havi 750 ezer forintos megbízási díjjal, hogy jogi tanácsaival segítse Karácsony Gergely munkáját.

Tordai a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatóságának elnöke, és a neve többször szóba került a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos botrányban. A jogász a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején államtitkár volt előbb az igazságügyi tárcánál, majd a Miniszterelnökségen, ami már kifejezetten bizalmi pozíció. A kormányváltás után Bajnai Gordonnal közösen alapították meg a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványt, amely a következő választásra létrehozott Együtt – Korszakváltók Pártja hátországát biztosította.

A Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. igazgatósági tagja lett Kolber István, aki a Gyurcsány-kormány regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli minisztere volt.

Katona Tamás, aki a BKV felügyelőbizottságának elnöki posztját tölti be, még Horn Gyula egykori miniszterelnök bizalmasaként előbb a KSH elnöke volt, majd Medgyessy Péter kabinetfőnöke lett. Később, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok Pénzügyminisztériumában államtitkári pozíciót kapott.

Borítókép: A bukott miniszterelnök baloldali káderei ellepték a Városházát / Magyar Nemzet / Kurucz Árpád

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában