Értékelés

2022.04.20. 15:16

Schmidt Mária: a baloldali választók átmentek a Fideszhez

Ellenzéki helyzetértékelő konferenciát tartanak ma a Terror Háza Múzeumban. A nyitóelőadást Schmidt Mária tartotta, aki részletesen kiértékelte a baloldal vezetőinek politikusi teljesítményét, és a kampányban betöltött szerepüket. A történész szerint a baloldal bukásának Karácsony Gergely a fő felelőse, Márki-Zay Pétert pedig egy szorgalmas, de ostoba embernek tartja. Mint mondta, a baloldal az elitnek politizál, programjuk pedig neoliberális, ennek köszönhető, hogy egykori szavazóik többsége ma már a Fideszt választja.

Április 3-án az egyesült ellenzék megsemmisült

– kezdte előadását Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója a mai, Terror Házában megrendezett konferencián. A Van-e tovább? Ellenzéki helyzetértékelés című konferencián a főigazgató kielemezte az baloldal főbb politikusainak teljesítményét, ami ehhez az eredményhez vezetett – olvasható a Magyar Nemzet cikkében

A baloldalnak szerinte nem volt vezére vagy több is volt, ott nem volt csapat, se közösség, és nem volt közös identitásuk, történetük, víziójuk sem. – Nem tudtak, tán nem is akartak közös célokat felállítani. A politika ezek nélkül meddővé válik, egyszerű hatalomszerzés lesz a fő célja – értékelt Schmidt Mária, aki azt is kijelentette, hogy 

az ellenzéknek nincs szíve, gyűlölet és a negatív energiák mozgatják őket.

– Az Orbán-gyűlölet és az orbánozás kevés, ezt csinálják nyolc éve – véli Schmidt Mária. 

Felidézte, hogy az ellenzék kampánya ütemtévesztéssel indult, a félelemkeltés és az alkotmányos rend elleni zendülés volt a fő üzenetük. – Hónapokig arról beszéltek, hogyan fognak feles többséggel alkotmányozni, ez felvillanyozta a saját értelmiségüket, de a buborékon kívülieket elriasztotta. A csendes többség nem akarja a fennálló rend felforgatását, a közbiztonság aláásását. Nincs forradalmi helyzet – magyarázta a történészprofesszor. 

Karácsony a fő felelős

– Budapest főpolgármestere volt az, aki azzal ijesztgette a választókat, hogy miniszterelnökként személyesen jelöli ki, hogy kinek a bankszámláját kell majd letiltani. Kilátásba helyezték, hogy repülési tilalmat vezetnek be, Mészáros Lőrincet és a vagyonos embereket halálosan megfenyegették – idézte fel Schmidt Mária.

Szerinte az előválasztásról kiderült, hogy rossz ötlet volt és rosszul időzítették, a pártok egyezkedései pedig leleplezték, hogy fölösleges. – Idiótaság volt, hogy három jelöltet juttattak a második fordulóba, és az is, hogy Karácsony a gyengébb javára visszalépett – mondta a főigazgató.

Ahogy fogalmazott, 

Karácsony Gergely emiatt a legfőbb felelőse a baloldali bukásnak. 

– Az áruló tipikus megtestesülése, minden munkaadóját, szövetségesét, aktivistáját elárulja. Mindig újra összefog Gyurcsánnyal, majd keresztbe tesz nekik, ő küldte rá az összefogásra Márki-Zayt, aki egy amatőr jelölt volt, és megtörte az előválasztás utáni baloldali lendületet – értékelt Schmidt Mária. 

Arra is emlékeztetett, hogy Karácsony Gergely utólag arról beszélt, hogy ez volt az első választás, aminek az előrejelzését „benézte”. A történész szerint ugyanúgy benézte az összefogást, az előválasztást, Márki-Zay Pétert, a Fudan-népszavazást. A választási esélyeket pedig négy éve is benézte, amikor a magas részvétel miatt baloldali győzelemben reménykedett a választás napján, és felszólította a köztársasági elnököt, hogy ne merje felkérni Orbán Viktort a kormányalakításra. 

Márki-Zay szorgalmas, de ostoba

Az előválasztás után előrelépett miniszterelnök-jelöltről Schmidt Mária elmondta, hogy 

megállíthatatlanul fecsegett, minden mikrofonállványba beleszeretett, minden ipari kamerának nyilatkozott.

– „Szófüggönyt” eresztett maga köré, így nem jutott el hozzá, hogy mi a helyzet a külvilágban – vélekedett a történész. Szerinte egyébként Márki-Zay emellett tájékozatlan volt külpolitikában, alázat híján pedig nem volt arra irányuló szándéka, hogy tanuljon. 

Egy ostoba, szorgalmas embertől a jóisten óvjon mindenkit

– mondta Márki-Zayról.

Felidézte, hogy a miniszterelnök-jelölt azt is elmondta, hogy a fasisztákat és a kommunistákat egyszerre képviselné, ezzel elismerve, hogy a mögötte állókat szélsőségeseknek tartja. 

– Rákosival példálózott, őt védte Orbánékkal szemben, azt sem tudta, hogy a kommunizmus hogyan érintette az alföldi parasztságot – hívta fel a figyelmet Schmidt Mária. 

Kampányüzeneteik közül a történész a korrupcióellenességet, és az önálló oktatási minisztérium tervét tudta felidézni. – Ezeken kívül volt még a "csak a nyugat" üzenet, euró, európai minimálbér, Európai Egyesült Államok támogatása – sorolta Schmidt Mária, aki szerint viszont „ma már nem nézünk olyan párás szemekkel a nyugatra, látjuk lepusztult köztereiket, a közbiztonság romlását”. 

A magyar választók többsége számára ugyanis egyik totális diktatúra sem elfogadható, és a többség azt sem értékelte, hogy a Nyugat örült volna Márki-Zay győzelmének

– hívta fel a figyelmet a főigazgató. 

Szerinte mindenki számára nyilvánvalóvá vált a kampány végére, hogy kínos amit Márki-Zay művel. Magyarázkodásai beborították a nyilvánosságot, de a magyar érdekről egyszer sem beszélt, mindig csak a NATO-ra hivatkozott a háború kérdéseiben. Ezzel azt mutatta be, hogy számára az amerikai érdekek előbbre valóak a magyaroknál. 

Neoliberális baloldali program

– Márki-Zay Péter gazdasági kiszólásai leginkább a DK programjával volt kompatibilis, a neoliberálisok lemezeinek rég lejárt mantráit mondta fel – világított rá Schmidt Mária, aki szerint az egykori baloldalt a szélsőbaloldali Jobbik, az MSZP és az LMP maradéka képviselte volna. A történész szerint Gyurcsány Ferenc téved, amikor utólag próbálja magától eltolni Márki-Zayt, aki igazán hozzájuk való, nyugatimádó, érdekeiket kiszolgáló, pont amilyen a DK.

– A baloldali választók ez alatt egytől egyik átmentek a Fideszhez, amely így győzött a Havanna lakótelepen, Szombathelyen, a Derkovits lakótelepen, Ózdon és más baloldalinak tartott helyeken is

– jelentette ki Schmidt Mária. 

Szerinte a magyar politikai baloldal 

az elitnek jobban megfelelő neomarxista és neoliberális kommunikációs paneleket puffogtatta, ezért vidámkodtak a csirkefarhát árrögzítésén, és Orbán kissámliján.

– Csak az elithez beszéltek, nekik, és az őket kiszolgáló politikát csinált, ezzel tette lehetővé, hogy a Fidesz 12 év kormányzás után is elitellenes párt tudjon maradni – világított rá Schmidt, aki idézte Csáki Judit elhíresült gondolatait, aki a jobboldalra szavazókat becsmérelte. Hozzátette: Márki-Zay szájából is ömlött a sértegetés. – Aberrált, fogyatékos, trágyával etetett gomba, ostoba – így jellemezte a magyarokat.

Schmidt Mária szerint ez azért volt hiba, mert a legtöbb ember számára a tisztelet és a méltóság fontosabb mint akár az, hogy mennyit keres. 

Nem ismerik a magyar társadalmat

– A baloldal és megbízóik nem ismerik a magyar embereket, még a proteszt-szavazókat sem tudták megszólítani – jelezte Schmidt Mária. Szerinte az ellenzék egyetlen reménye, ha már nem tud lejjebb süllyedni. – De ha folytatják az eddigi politikájukat, és továbbra is Gyurcsány önbecsapó kommunikációja határozza meg őket, akkor 2026-ban is felsülnek – vetítette előre a történész. Felidézte, hogy „az isiászos Gyurcsány a választások után arról beszélt, hogy Magyarországnak törvénytelen kormánya van.” 

– Mi a meglepő és felháborító azon, hogy Márki-Zay mögé nem álltak fel a pártok a színpadra? Róna Pétert pár hete ugyanúgy egyedül hagyták, az ellenzék akkor is lelécelt, még Novák Katalinnak sem gratuláltak – hívta fel a figyelmet Schmidt Mária. Szerinte ez azért van, mert 

végtelenségig bunkók a baloldal vezetői, ezért nem gratuláltak 2010 óta egyszer sem Orbánnak.

– Ámították magukat az összefogás mantrájával 2018 óta, de még az akkorinál is csúfosabb kudarcot vallottak. Az ellenzéknek szüksége van szellemi megújulásra, olyan értelmiségiekre, akik nem fizetett alkalmazottjaik – mondta el Schmidt Mária. 

A 2010 előtti világ halott

Szerinte 

a 2010 előtti világ halott nyugaton és keleten is, oda nem lehet visszatérni, a zombiktól meg kell szabadulni.

– És felejtsék el a vidékizést, mert az egész ország szavazott ellenük – adott tanácsot Schmidt Mária.

– A Fidesz kétharmadot kapott 2010-ben a régi, kétfordulós rendszerben, majd úgy, hogy az ellenzéki pártok külön indultak, majd úgy, hogy koordináltak, és most összefogtak, és a legtöbb helyen 1-1 ellen indultak – idézte Orbán Viktor győzelmi beszédét Schmidt Mária.

A Fidesz kampányáról elmondta, hogy arról csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. – Profi üzenetek, időzítések, fegyelmezettség, nem volt kibeszélés, árulás a kormánypárti oldalon – sorolta a történész.

Ahogy fogalmazott, „a Fidesznek van vezetője, aki vezette és irányította a mögötte álló csapatot, felfele húzta, lelkesítette a tábort.”

A kormányoldal fő üzenetei a béke és biztonság volt, és a választók is ezt akarták. A háborús helyzetben pedig felértékelődött a stabilitás, amit az Orbán Viktor által vezetett Fidesz testesített meg.

– Közös célok, közös akarat, közös szív állt a kormányoldalon

– összegezte röviden a kormányoldal teljesítményét Schmidt Mária.

Borítókép: Schmidt Mária a XXI. Század Intézet egy korábbi eseményén (XXI. Század Intézet Facebook-oldala)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában