Országos tiltakozás

2022.04.06. 12:45

Az áremelkedések és a befagyasztott bérek miatt sztrájkolnak Görögországban

A tiltakozás miatt a közlekedés szinte teljesen leállt, az iskolákban nincs tanítás, és a kórházak is csökkentett üzemmódban működnek.

Egynapos országos sztrájkot tartanak Görögországban szerdán az áremelkedések és a befagyasztott bérek miatt, a nap folyamán várhatóan tüntetést is tartanak Athén központjában.

A tiltakozás miatt a közlekedés szinte teljesen leállt, az iskolákban nincs tanítás, és a kórházak is csökkentett üzemmódban működnek.

A sztrájkot a mintegy 2,5 millió dolgozót képviselő két legnagyobb szakszervezet hirdette meg.

Görögországot súlyosan érintette a koronavírus-járvány, a korlátozásokat elsősorban a bruttó hazai termék (GDP) több mint 10 százalékát kitevő idegenforgalom szenvedte meg.

Az energiaárak emelkedése, valamint az Oroszország elleni szankciók tovább nehezítették a gazdasági helyzetet.

A kormány szeptember óta körülbelül 3,7 milliárd euró támogatással igyekezett enyhíteni az energiaár-emelkedés okozta terheket, ám a tiltakozók szerint ez nem elég. Jóllehet Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök kormánya januárban két százalékkal 663 euróra emelte a minimálbért, májusra pedig újabb jelentős mértékű emelésre tett ígéretet, a szakszervezetek a bruttó nemzeti minimálbér 13 százalékos emelését követelik.

Az ország a válság 2010-es kirobbanása után éveken át nemzetközi hitelezői támogatással működött. Bár az államadóssága csökkenőben van, még mindig övé a legmagasabb az euróövezetben: míg 2021-en a GDP 197,1, 2020-ban pedig 206,3 százaléka volt, idén várhatóan 189,6 százalék lesz.

Az utolsó, harmadik mentőprogramot 2018-ban zárták le.

 

Borítókép: Transzparenst tartanak tüntetők Athénban 2022. április 6-án. Fotó: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában