Mi folyik a Blahán?

2022.02.02. 06:32

Hetek óta áll a munka Budapest egyik legforgalmasabb terén – Fotók!

Hetek óta csak a szemetet fújja a szél az üres Blaha Lujza téren. A BKK szerint ugyan ütemezetten megy a felújítás, de a Metropol nem ezt tapasztalja: régóta nem történik semmi. Csúszik a felújítás, állandósul a dugó a városban?

A Metropolnak olvasók jelezték, hogy már hetek óta szünetel a felújítás a Blaha Lujza téren. Az elkerített részről eltűntek a munkagépek, munkásokat sem látni, mindössze a szemetet fújja a szél a kordonok között - számol be róla a lap.

Bár a Budapesti Közlekedési Központ legutóbbi tájékoztatása szerint a munkálatok folyamatosan és ütemezetten haladnak a Blaha Lujza téri felújítás kapcsán, a látszat nem ezt mutatja.

Mint ismeretes, a tér felújítása 2021 júniusában kezdődött el, és másfél évig fog tartani. Tavaly szeptemberben azonban már arról számolt be a lap, hogy óriási a káosz és a zűrzavar a Blahán: akkorra már feltúrták a teret, kosz és törmelék lepett be mindent, szétdobált építőanyag és összevissza parkoló munkagépek, lapátnyelekre támaszkodó munkások látványa fogadta az arra járókat.

Ennyi történt 5 nap alatt a Blaha Lujza téren – Fotó: Meropol/KM

Forrás: KM / Meropol

Karácsony Gergely főpolgármester a cikk megjelenésének másnapján munkavédelmi sisakban a térre rohant, hogy onnan egy élő bejelentkezésben elmondja, mennyire megfeszített tempóban zajlanak a munkák.

December 16-a óta már a BKK sem jelentkezik új hírrel a felújítás kapcsán, akkori közleményükben úgy fogalmaznak, hogy „folyamatosan és ütemezetten” haladnak a munkálatok. Ehhez képest úgy látszik, hogy a november végi faültetés óta nem történt semmi a kordonok mögött – erre utal az is, hogy az úgynevezett növénykazetta szélén még ma is láthatóak a szanaszéjjel hagyott ültetőföldes zöld zsákok.

A BKK hallgat a Blaha Lujza tér felújításáról – Fotó: Metropol/KM

Karácsony Gergely főpolgármester pár napja büszkén posztolta a Facebook-oldalán, hogy a Lánchíd felújítása a téli hidegben sem áll meg – de azt már nem tette hozzá, hogy ugyanez nem mondható el a Blaha Lujza térről.

Ami látványos: a meló nem halad, a szemét marad, a dugó állandósul a környéken, az emberek pedig állva fagyoskodnak a szétvert buszmegállókban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában