Felkészülés indul

2022.01.01. 12:20

Március 15-én újabb Békemenetet szervez a CÖF-CÖKA (videó)

A szervezők azt szeretnék, ha ezen a rendezvényen kétszer annyian lennének a kormánypártok támogatói, mint október 23-án.

2022. március 15-ére újabb békemenetet tervez a CÖF-CÖKA

 – jelentette be Csizmadia László egy Youtube-ra feltöltött videóban, hangsúlyozva: szeretnék, ha ezen a rendezvényen kétszer annyian lennének a kormánypártok támogatói, mint október 23-án - írja a Magyar Nemzet. A CÖF-CÖKA elnöke szerint már most el kell kezdeni a felkészülést, mert Brüsszelnek bizonyítani kell, itthon pedig erőt mutatni. 

Csizmadia László az ellenzék kapcsán kifejtette: az ellenfél jelen pillanatban magát keresi. Véleménye szerint a baloldal Márki-Zay Péterrel lyukra futott, mivel nem őt akarják, csak ebbe Bajnai is belekeveredett. Azt azonban nem veszik észre, hogy mindenek mögött Gyurcsány Ferenc irányít, aki túl akar járni az ellenzéki kis pártok eszén.

Ugyanakkor  – hangsúlyozta – a jelenlegi kormány éjt nappallá téve dolgozik a magyarokért. Ezt kell számba venni. Ezt a 12 évet kell hasonlítani a korábbi tíz évhez – fűzte hozzá.

Az elnök ezért mindenkit arra hív, hogy vegyen részt a nemzeti ünnepünkön tartandó békemeneten. Véleménye szerint közös összefogásra van szükség, amely által lehetőségünk van arra, hogy újabb négy évvel meghosszabbítsuk a nemzeti kormány munkáját. 

Borítókép: A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői megérkeznek az Erzsébet térre az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában