riga

2021.10.13. 18:37

Kövér: hazánk igyekszik mindenkivel jó viszonyt kialakítani

A megbeszéléseken szó volt az intenzív kétoldalú kapcsolatok mellett az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozatról, a migrációs helyzetről és a határvédelemről.

Csak egy erős Európa védhet meg bennünket, de Európa csak akkor lehet erős, ha mi is erősek vagyunk külön-külön. Ezért Lettország a jövőben is hűséges, lojális szövetségest talál Magyarországban – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki hivatalos házelnöki látogatást tett a lett parlamentben.

A találkozó részleteiről az Országgyűlés sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t szerdán.

Szilágyi Zoltán közleménye szerint a magyar házelnök elmondta: az Európai Unió a nemzeti érdekérvényesítés szempontjából történelmileg eddig a legjobb keret, „mert azt ígérte nekünk, hogy annál az asztalnál, ahol rólunk döntenek, mi is egyenlő partnerként hallathatjuk hangunkat”.

„Mi egy ilyen Európát szeretnénk közösen építeni a lettekkel, litvánokkal, észtekkel, lengyelekkel és Közép-Európa többi országával” – fogalmazott Kövér László.

A megbeszéléseken szó volt az intenzív kétoldalú kapcsolatok mellett az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozatról, a migrációs helyzetről és a határvédelemről, a védelmi és biztonságpolitikai kihívásokról, valamint a Covid-19 elleni védekezésről.

Az Országgyűlés elnöke a vendéglátójával megtartott találkozón úgy fogalmazott, hogy Magyarország igyekszik mindenkivel jó viszonyt kialakítani, hiszen a közép-európaiak igazán csak egymásra számíthatnak. „Külön-külön gyengék vagyunk, de együtt nagyon komoly erőt képviselünk, mind gazdasági téren, mind nemzeteink összlélekszámát tekintve és talán egyszer majd katonai értelemben is” – mondta.

A házelnök bejelentette, hogy Magyarország még az idén csatlakozik a rigai székhelyű NATO Stratégiai Kommunikációs Kiválósági Központhoz.

Az Országgyűlés elnöke megbeszélést folytatott vendéglátójával, Inara Murniece lett házelnökkel, Dagmara Beitnere-Le Galla alelnökkel, Artis Pabriks miniszterelnök-helyettessel, védelmi miniszterrel és Nauris Puntulis kulturális miniszterrel.

Szilágyi Zoltán tájékoztatása szerint Inara Murniece megköszönte Kövér Lászlónak, hogy Magyarország Lettország megbízható szövetségeseként 2022-ben immár harmadszorra vesz részt a balti légtérrendészeti misszióban, ezzel is erősítve a régió biztonságát.

A Saeima elnöke különleges évnek nevezte a 2021-es esztendőt, hiszen a két ország száz éve létesített egymással diplomáciai kapcsolatot, és harminc éve vette fel újra a kapcsolatot.

Kövér László Rigában felkereste a Lett Nemzeti Könyvtárat, ahol a Magyarország Vármegyéi és Városai enciklopédia köteteit adományozta az intézménynek, és vendéglátójával közösen megkoszorúzta a Szabadság emlékművet.

Borítókép: Az Országgyűlés Hivatala által közreadott képen Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Inara Murniece, a lett parlament elnöke rigai találkozójukon 2021. október 13-án.

Ezek is érdekelhetik