Illegális bevándorlás

2021.03.24. 16:21

Lampedusa ügyvédje: tisztázni kell hol a határ mentés és illegális bevándorlás között

Korábban még nem vizsgált témájú bírósági eljárás lesz.

Jelképes kártérítést követel magának az olaszországi sziget partjaira évek óta bevándorlókat szállító civilszervezetektől Lampedusa lakossága, amely bíróságon akarja tisztázni a mentés és az illegális migráció pártolása közötti különbséget Valter Biscotti ügyvéd szerint, aki az MTI-nek nyilatkozott szerdán.

A valamivel több mint hatezres Lampedusa lakosai első alkalommal döntöttek úgy, hogy ügyvédet fogadnak, és polgári keresetet nyújtanak be a nem kormányzati szervezetek (NGO) ellen.

A szicíliai Trapani ügyészségétől elindult vizsgálatról van szó, melyben a francia Orvosok határok nélkül (Msf), a londoni székhelyű Save the Children és a német Jugend Rettet civilszervezet huszonnégy tagja szerepel gyanúsítottként. A nyomozás három évvel ezelőtt érkezett migráncsoportok tagjainak beszámolói alapján indult el: az ügyészség szerint bizonyítékok vannak arra, hogy az említett szervezetek hajói a mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztetve hajtották végre, az embercsempészek nem egy esetben az NGO-hajókig szállították a bevándorlócsoportokat.

Lampedusa lakosai az ismert Valter Biscotti ügyvédet fogadták fel, aki nem árulta el, hogy a szigeten élők közül pontosan hányan képviseltetik magukat a bíróságon. Sajtóforrások „jelentős számú” lampedusairól írtak.

„Az eljárás kezdeti szakaszában vagyunk, az ügyészség lezárta a nyomozást, és vádemelést fog tenni, amelynek megalapozottságáról a bíróság dönt, de tapasztalatom és a nyomozati anyag alapján úgy gondolom, hogy ebből biztosan per lesz” – nyilatkozott Biscotti ügyvéd, aki fiatal ügyvédcsapattal készül az előzetes eljárás első ülésére.

Hangsúlyozta, jelentős jogi fordulatról van szó, mivel ez az első alkalom, hogy a bíróságon „tisztázni lehet, milyen határvonal húzódik a tényleges és kötelező tengeri embermentés és az illegális bevándorlás pártolása között”.

Korábban még nem vizsgált témájú bírósági eljárás lesz, amely „precedenst képezhet” – jelentette ki. Kifejtette, először fordul elő, hogy Olaszországban a Földközi-tengeren tevékeny civilszervezetek kerülnek a vádlottak padjára.

Megjegyezte, hogy Lampedusa és egész Dél-Olaszország lakosságának „Nobel-díjat kellene kapnia” az évtizedek óta tanúsított szolidaritásért és befogadásért, ezzel együtt azonban – tette hozzá – a partokra folyamatosan érkező bevándorlás jelentős terhet is képvisel az itt élők számára. A migráció közvetetten sújtja a helyi idegenforgalmat és a térség „imázsát” is – mondta Valter Biscotti.

Hangoztatta, hogy a lampedusaiak nem anyagi kártérítést akarnak elérni, „elegendő számukra egy szimbolikus egy euró is”. A szigeten élők azt kívánják elismertetni, hogy „Európa és Afrika határán, ahonnan a Közel-Keletről is érkeznek bevándorlók, a migráció nem lehet ellenőrizetlen és átláthatatlan”.

„A szabályokat tiszteletben kell tartani a civilszervezeteknek is, senki sem élhet vissza a menedékkérők helyzetével üzleti haszonból” – utalt az ügyvéd a nyomozati anyagra.

Luciana Lamorgese belügyminiszter a La Repubblica című napilapban kedden elismerte, hogy év eleje óta több mint hatezren érkeztek az olaszországi partokra, több mint kétszer annyian, mint tavaly január elseje és március 23. között.

A tárcavezető előrejelzései szerint a tavasz beálltával erősödő migrációt várnak Líbia irányából. Lamorgese hozzátette, hogy minél előbb egyeztetést indít a Földközi-tengeren tevékeny civilszervezetekkel közös magatartási kódex aláírására. Hasonlót kötött az NGO-kal a korábbi baloldali belügyminiszter, Marco Minniti 2017-ben, melyet nem minden szervezet írt alá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában