vádat emeltek ellene

2021.03.12. 13:50

Élettársait kényszerítette prostitúcióra egy férfi

Az elkövető a harmadik sértettet is bántalmazta és megfenyegette, hogy összetöri a csontjait, ha nem végzi a munkáját.

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki három nőt – kettő az élettársa volt – prostitúcióra kényszerített fenyegetéssel és bántalmazással.

A főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írta, hogy a férfi 2013 év eleje és 2019 decembere között több megszakítással élettársi kapcsolatot tartott fenn az egyik sértettel.

Amikor együtt voltak, rendszeres bántalmazással, illetve fenyegetéssel arra kényszerítette a nőt, hogy Magyarországon, valamint Németországban prostitúciós tevékenységet végezzen. Az abból származó bevételt a férfi elvette a sértettől.

A nő többször is megpróbált megszökni a férfitól, de az mindig felkutatta és visszakényszerítette magához. Végül 2019 decemberében a sértettnek sikerült elmenekülnie és feljelentést tennie.

Az elkövető 2019 őszén – az előzővel részben párhuzamosan – újabb nővel is élettársi kapcsolatot létesített, aki beleegyezett abba, hogy prostitúciós tevékenységet fog folytatni. Az abból származó teljes bevételt ettől a nőtől is elvette a férfi, továbbá rendszeres bántalmazásokkal tartotta félelemben a sértettet, aki emiatt sokáig félt megszökni tőle.

Végül sikerült elszöknie és új élettársi kapcsolatot létesítenie, de az elkövető még ekkor is felkutatta és fenyegetőzve egy társa segítségével próbálta „visszaszerezni”, de nem járt sikerrel. Ennél a sikertelen akciónál az elkövető segítőjeként eljárt másik férfi beszervezett egy harmadik nőt is, hogy prostituáltként dolgozzon, ha az abból származó bevételeiből részesedést ad neki.

A férfi összehozta a nőt az előző két nőt is futtató elkövetővel, aki utána felügyelte a sértett munkáját.

A közvetítő férfi a továbbiakban nem folyt bele a futtató és a sértett viszonyába, de a felhajtói tevékenységéért a bevétel egy részére igényt tartott.

Az elkövető a harmadik sértettet is bántalmazta és megfenyegette, hogy összetöri a csontjait, ha nem végzi a munkáját.

Végül azzal az ürüggyel, hogy családját látogatja meg, sikerült a nőnek kiszabadulnia a „munkavégzés” helyéül szolgáló lakásból, majd feljelentést tett az elkövető ellen.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség az elkövető ellen többrendbeli emberkereskedelem bűntette, míg társa ellen kerítés bűntette és garázdaság vétsége miatt emelt vádat – áll a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában