megismerhetjük a munkájukat

2020.11.23. 19:59

Megújult az ügyészség honlapja és közösségi médiacsatornákat is nyitottak

Az ügyészi munka bemutatása mellett a szervezet történetének megjelenítésére is hangsúlyt fektettek.

Megújult az ügyészség arculata, honlapja és közösségi médiacsatornákat is nyitottak, hogy a munkájukat mindenki megismerhesse.

Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője hétfőn, az ügyészség új Facebook-oldalán tartott online tájékoztatón azzal indokolta a változásokat: szeretnék, hogy a jelenleginél jóval többen legyenek tisztában azzal, mit csinál valójában az ügyész, hogyan kapcsolódik a büntetőeljárásokhoz és milyen büntetőjogon kívüli feladatai vannak az ügyészségnek. Utóbbira példaként említette a gyermekvédelmet, a fogyasztóvédelmet, illetve a környezet- és természetvédelmet.

Munkánk igazi hivatás – jelentette ki, hozzátéve, arra törekednek, hogy a társadalom rendjét sértő cselekmények ne maradjanak következmények nélkül.

Fazekas Géza az ügyészség új logójáról szólva azt mondta: az 1918-ban, eredetileg az Igazságügyi Minisztériumnak épült Markó utcai Igazságügyi Palota már magán hordozta azokat az arculati elemeket, amelyeket az ügyészség is használ, és most is helyet kaptak az új arculatban. Példaként említette a mérleget, a stilizált kardot, a pajzsot, illetve a már a római korban is a hatalom és a hivatal ábrázolására használt vesszőfonatot, benne a kétélű bárddal. A motívumot az igazság fáklyája egészíti ki és a nemzeti színek foglalják keretbe – mondta.

Az ügyészség új szlogenje: „törvény és igazság”. Fazekas Géza azt mondta: a törvény adja az ügyészi munka keretét, az igazság pedig az igazságszolgáltatást jelenti, amelyben az ügyészség is részt vesz.

Megújult az ügyészség honlapja is, színvilágában a bordó dominál – ismertette. Kiemelte: áttekinthető, közérthető és tetszetős megjelenítésre törekedtek és arra, hogy az oldal tartalma a jogi szakemberek mellett valamennyi állampolgárnak informatív legyen.

Az ügyészi munka bemutatása mellett a szervezet történetének megjelenítésére is hangsúlyt fektettek. Létrehozták a kiemelt hírek kategóriát, de a híreket szervezetekre lebontva is kereshetővé tették. Kapcsoltak a honlaphoz ügyészségkereső funkciót is, így megtudható, hogy a települések melyik ügyészséghez tartoznak és annak melyek az elérhetőségei.

Külön összefoglalót készítettek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is, amelyben arról tájékoztatnak, hogy személyes ügyfélfogadás hiányában hogyan lehet beadványokat eljuttatni az ügyészségre, illetve milyen speciális szabályok vannak érvényben az igazságszolgáltatásban.

A honlapon feltüntetik az országgyűlési képviselői kérdésekre adott válaszokat és a konferenciák, képzések anyagait is.

Az ügyészség a közösségi médiában a Facebookon és a YouTube-on nyitott csatornákat, de tervezik egy angol nyelvű Twitter-csatorna létesítését is – közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában