elkapták

2020.10.06. 20:55

Letartóztatták Spanyolországban John McAfee amerikai kiberbiztonsági szakértőt

Többek közt adócsalás miatt keresték.

Letartóztatták Spanyolországban John McAfee amerikai kiberbiztonsági szakértőt adócsalás és megtévesztés vádja miatt, a férfit kiadják az Egyesült Államoknak.

Mind az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC), mind az amerikai igazságügyi minisztérium hétfőn jelentette be, hogy feljelentést tett a férfi ellen. McAfee-n kívül vádat emeltek testőre ellen is.

Az igazságügyi tárca adócsalás miatt, illetve amiatt akar eljárást indítani a férfi ellen, mert a vád szerint szándékosan nem nyújtotta be az adóbevallását 2014 és 2018 között, a SEC pedig azzal vádolja a férfit, hogy bizonyos kriptovalutákat reklámozott Twitter-követőinek, miközben nem árulta el, hogy több millió dollárt fizettek neki ezért.

McAfee-ra több év börtönbüntetés vár abban az esetben, ha elítélik. Az adócsalásra vonatkozó vádak egészen júniusig nyúlnak vissza, csak most hozták őket nyilvánosságra.

McAfee a nyolcvanas években alapította a nevét viselő kiberbiztonsági céget, a kilencvenes években azonban kiszállt belőle. A férfi 2012-ben a lapok címlapjára került, miután a hatóságok keresték őt szomszédjának megölése miatt Belize-ben.

Miután sikerült megszöknie a dzsungelen keresztül, McAfee visszatért az Egyesült Államokba, és elindult az amerikai elnökválasztáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában