Ország-világ

2020.10.08. 17:24

Fidesz: ha a baloldalon múlt volna, akkor ápolói béremelés sem lenne

A járvány kezdete óta pedig nem segítenek az országnak és a magyar embereknek.

Ha a Gyurcsányék vezette baloldalon múlt volna, akkor ápolói béremelés sem lenne, ők ugyanis nem szavazták meg az ezt biztosító költségvetési forrásokat – reagálta a Fidesz a Demokratikus Koalíció (DK) csütörtöki közleményére.

A DK egyebek mellett azt írta, a koronavírus-járvány kezdete óta követelik, hogy a kormány biztosítson azonnali, száz százalékos béremelést az áldozatos munkát vállaló ápolóknak is.

A Fidesz erre reagálva azt közölte, az ápolók és egészségügyi szakdolgozók béremelési programja jelenleg is zajlik.

Hozzátették, a baloldali kormányzás alatt több ezer egészségügyi dolgozót tettek az utcára, üldöztek el az országból és „megalázóan” alacsony bérért dolgoztatták őket.

„A járvány kezdete óta pedig nem segítenek az országnak és a magyar embereknek” – hangsúlyozták.

Felhívták a figyelmet, hogy 2010-től több ütemben nőtt az ápolók bére, a 2019 és 2022 közötti átfogó béremelési programnak köszönhetően idén januárban 14 százalékkal emelkedett, novemberben pedig újabb 20 százalékkal emelkedik a bérük.

2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit a béremelési program előtt keresett – írta a Fidesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában