Ország-világ

2020.07.27. 08:14

Izer Norbert: a katázás nem a munkaviszony alternatívája

Több nagy cég is rejtett munkavállalóként foglalkoztatja a kisadózókat.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) csak úgy maradhat az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, ha egyetlen nagy cég sem használja a munkaviszony alternatívájaként. Az új szabályozás igazságosabb adóügyi helyzetet is teremt jövőre – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára – írja a Magyar Nemzet.

Izer Norbert felidézte, hogy a kata bevezetésének idején, 2013-ban a kormány a jellemzően a lakosságot ellátó mikrovállalkozásokat, így például a fodrászokat, kozmetikusokat, taxisokat segítette.

A szabályváltoztatások utáni első tapasztalatok azt mutatják, hogy éppen ezek a vállalkozások jelentkeznek be a kata hatálya alá. Míg idén július 21-én 409 ezer katást tartott nyilván az adóhivatal, addig tavaly ugyanilyenkor 353 ezret.

A kata szabályainak megváltoztatását több piaci szereplő sürgette, és a Pénzügyminisztérium elemzései is alátámasztották a változás szükségességét. Az adóhivatali nyilvántartás szerint 2019 végén a katások negyven százaléka a vállalkozás megkezdése előtt alkalmazott volt. A húsz legnagyobb „katás foglalkoztató” 4700 olyan dolgozót alkalmaz, akinek évente több mint hárommillió forintot fizet ki.

Izer Norbert szerint levonható az a következtetés, hogy több nagy cég is rejtett munkavállalóként foglalkoztatja a kisadózókat. A 450 ezer forintos havi nettó keresetnél a katát visszaélésszerűen alkalmazó cég költsége ötszázezer forint, a tisztességes cégnek ez több mint nyolcszázezer forintjába kerül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában