javaslat

2020.04.14. 12:06

Megnyitná a záhonyi határátkelőt az ingázók előtt Szijjártó Péter

Ez nagy segítséget jelentene a Kárpátalján és az Északkelet- Magyarországon élők számára a magyar külügyminiszter szerint.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán arról számolt be a Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kollégájával való telefonos egyeztetésről, akivel – mint írta – kölcsönösen biztosították egymást a szolidaritásukról a világjárvány elleni küzdelemben.

„Mindkét ország több fronton harcol a járvány jelentette kihívásokkal szemben: folyamatosan erősítjük az egészségügyi ellátórendszerünket és segítséget nyújtunk gazdaságainknak az újrainduláshoz” – írta Szijjártó Péter, hozzátéve: „Ukrán kollégámat arról tájékoztattam, hogy a helyzetre való tekintettel két évvel meghosszabbítottuk a kárpátaljai útépítések támogatására felajánlott 50 millió eurós kötött segélyhitel program érvényességét”.

A magyar miniszter elmondta: kezdeményezte, hogy a jelenleg egyetlen – kizárólag teherforgalom számára nyitva lévő – határátkelőhelyünkön (Záhony) tegyük lehetővé a határmentén élők ingázását. „Ez nagy segítséget jelentene a Kárpátalján és az Északkelet- Magyarországon élők számára” – tette hozzá.

„Végezetül, arról is tájékoztattam a kollégát, hogy a kormány az Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben 100 ezer maszkot, 30 ezer kesztyűt és más védőfelszereléseket biztosít kárpátaljai kórházak és orvosok számára” -zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában