patthelyzet

2019.08.07. 08:29

Sok jemeni beteget nem tudnak külföldre szállítani

Nemzetközi segélyszervezetek kérik a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi katonai koalíciót, hogy nyissa meg a főváros, Szanaa repülőterét.

Több ezernyi jemeni beteg civilt nem tudnak sürgős orvosi ellátás céljából külföldre szállítani, mert a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi katonai koalíció három éve zárva tartja a főváros, Szanaa repülőterét – közölte kedden két nemzetközi segélyszervezet.

A Norvég Menekülttanács és a CARE közös közleménye szerint ez a körülmény felér a halálos ítélettel sok jemeni számára. A szervezetek azzal a kéréssel fordultak a háborúban szemben álló felekhez, hogy állapodjanak meg a szanaai repülőtér megnyitásáról a kereskedelmi gépek számára.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező húszi síita lázadók, valamint a Szaúd-Arábia és egyéb arab országok által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormányerőket támogató arab koalíció, miután a húszik elfoglalták az ország északi részének nagy részét a fővárossal, Szanaával együtt, elűzve a nemzetközileg elismert kormányt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában