halálos tragédia

2019.07.29. 19:00

Vonat elé löktek egy anyát és gyerekét Frankfurtban

A nő megmenekült, a nyolcéves kisfiút azonban halálra gázolta a vonat. A rendőrség egy eritreai férfit gyanúsít.

Az áldozat édesanyja még el tudott menekülni a vágányra érkező InterCity Express (ICE) nagysebességű vonat elől, a kisfiú viszont a szerelvény alá került és szörnyethalt.

A feltételezett elkövető egy 40 éves férfi, a rendőrség tájékoztatása szerint az afrikai Eritrea állampolgára. A nyomozás első megállapításai szerint

szándékosan lökhette a sínek közé a 40 éves nőt és gyermekét, és megpróbált letaszítani egy harmadik embert is, akinek sikerült elhárítania a támadást.

A sötét ruhát viselő támadó megpróbált elmenekülni, a pályaudvar közvetlen közelében járókelők üldözőbe vették, leteperték és átadták a rendőröknek. Emberölés és emberölés kísérletének gyanúja miatt indítottal eljárást ellene. Az eset délelőtt történt. Nincsenek arra utaló adatok, hogy a gyanúsított ismerte volna mindazokat, akikre rárontott.

A Hessischer Rundfunk (HR) közszolgálati médiatársaság beszámolója szerint a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, egy helikoptert is bevetettek, a mentők pedig 16 rohamkocsit irányítottak a Hessen tartományi nagyváros főpályaudvarához. A Düsseldorfból érkező ICE vágányának peronján és a pályaudvar várócsarnokában drámai jelenetek játszódtak le, többen összeomlottak a történtek hatására és orvosi segítségre szorultak – áll a HR beszámolójában.

Legutóbb július 20-án történt hasonló eset Németországban, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Voerde vasútállomásán egy 28 éves, németországi születésű szerb férfi lökött vonat elé egy családanyát. A 34 éves nő életét vesztette, a feltételezett elkövető és az áldozat ebben az esetben sem ismerte egymást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában