Büszkeségeink

2024.08.28. 19:50

Olimpikonként és katonaként is bizonyították rátermettségüket a Sportszázad tagjai

A XXXIII. nyári olimpiai játékokon részt vevő katona sportolókat köszöntötte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke szerdán Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban megtartott ünnepségen – írja az MTI.

MW

Siklósi Gergely, aki a párbajtőrcsapat tagjaként aranyérmet szerzett az olimpián és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter

Forrás: Facebook/Szalay-Bobrovniczky Kristóf oldala

Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott:

mindig csodálatos dolog magyarnak lenni, ám ilyen olimpia után különösen csodálatos.

Az is a nemzet erejét és nagyságát bizonyítja, hogy Magyarország egyike azon hét nemzetnek, amely alapítója az olimpiai mozgalomnak – fűzte hozzá.

Sportolóink ehhez méltóan szerepeltek a párizsi olimpián is, amelyen a 14. helyezést érte el Magyarország az éremtáblázaton. Ha az olimpiák összességét nézzük, akkor a tíz legeredményesebb nemzet között vagyunk, lakosságarányosan pedig a másodikak. A Párizsban megszerzett 19 érem, közte a 6 arany, 7 ezüst és 6 bronz olyan teljesítmény, amelyre méltán büszkék lehetünk – mondta.

Ugyanakkor – folytatta – a honvédségen belül működő sportszázad katonái is kiváló teljesítményt nyújtottak, és sokan katonai minőségükben szereztek érmet vagy értek el helyezést, ezzel pedig példát mutattak a honvédség hivatásos és szerződéses állományának egyaránt. Olimpikonként és katonaként is bizonyították rátermettségüket.

Ezért a tárca, eredménytől függetlenül, valamennyi katona olimpikont azonos és egyösszegű juttatásban részesíti

– mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

BÖRÖNDI Gábor; SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; SCHMIDT Ádám
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár (középen, b-j) a XXXIII. nyári olimpiai játékokon részt vevő katona sportolók társaságában az olimpikonok köszöntésén Budapesten, a minisztériumban 2024. augusztus 28-án
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

Böröndi Gábor, a Honvéd Vezérkar főnöke arról beszélt, hogy a magyar katona- és sportnemzet, a katona sportolók pedig példát mutatnak a honvédségnek és az egész magyar fiatalságnak. Egyben óriási motiválóerőt, lelket adnak a hadseregnek, ezen keresztül pedig Magyarországnak.

„Egy a közös bennünk, a hazánkat szolgáljuk” – mondta Böröndi Gábor.

Az ünnepségen 20 katona olimpikonnak adott át elismerő oklevelet és emlékérmet a honvédelmi miniszter, a honvéd vezérkar főnöke és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Hárman később kapják meg az elismerést.

A rendezvényen Siklósi Gergelyt, aki a párbajtőrcsapat tagjaként aranyérmet szerzett az olimpián és felsőfokú tanulmányait befejezte, soron kívül hadnaggyá léptették elő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!