Bajnokok Ligája

2022.04.13. 12:39

Tuchel csalódott, Ancelotti szerint a Bernabéu varázsa segítette őket

Tomas Tuchel, a címvédő Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője csalódottan értékelt együttese kedd esti Bajnokok Ligája búcsúja után, míg a Real Madrid trénere, Carlo Ancelotti szerint a Bernabéu Stadion varázsa is segítette őket az elődöntőbe jutáshoz.

Tuchel a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elmondta, csalódott volt, hogy a mérkőzés után látta Szymon Marciniak játékvezetőt, valamint Ancelottit együtt „mosolyogni és nevetgélni”.

Amikor oda akartam menni megköszönni a játékvezetőnek a közreműködést, akkor ő az ellenfél edzőjével nevetgélt. Véleményem szerint nem a legjobb időzítés egyből a lefújás után ezt csinálni, amikor 126 percig a másik csapat is kitette a szívét a pályára. Ezt el is mondtam neki

– fogalmazott a német tréner, akinek Lőw Zsolt a másodedzője.

Tuchel hozzátette, nem örült annak sem, hogy Marciniak személyesen nem vette igénybe a videobíró segítségét akkor, amikor a VAR-szobában ülő kollégái kezezés miatt érvénytelenítették a spanyol Marcos Alonso találatát.

Nem láttam pontosan, mi történt, de hihetetlenül csalódott vagyok, hogy a játékvezető meg sem nézte az esetet. Neki kellett volna főnöknek maradnia, nem pedig vakon elfogadnia valaki olyan ítéletét, aki egy székben ült, távol az eseményektől

– dühöngött a szakember, aki szerint együttese mindent kiadott magából, éppen ezért a búcsú ellenére is büszke a csapatára.

Megérdemeltük volna a továbbjutást, de a szerencse nem állt mellettünk

– zárta Tuchel, aki szerint büszkeséggel viselik a kiesést.

A Chelsea a múlt heti, 3-1-es hazai vereség után idegenben már 3-0-ra is vezetett és továbbjutásra állt, azonban a Real Madrid Rodrygo találatával hosszabbításra mentette a párharcot, majd Karim Benzema fejesével kiharcolta az elődöntőt.

Ancelotti ennek kapcsán kijelentette, minél többet szenved a kispadon, annál boldogabb, ha továbbjutnak.

Ezen a mérkőzésen előbbiből jutott bőven, mert úgy kerültünk 2-0-s hátrányba, hogy azt nem érdemeltük meg. Azért sikerült továbbjutnunk, mert maradt energiánk a mérkőzés életben tartására. A játékosok bátrak voltak és harcosokként küzdöttek

– mondta széles mosollyal az arcán az olasz edző.

Ancelotti együttese a nyolcaddöntőben a Paris Saint-Germaint is drámai körülmények között búcsúztatta – a 180 perces párharcban 150 perc után 2-0-s vereségre állt, majd Karim Benzema 17 perc alatt szerzett három góljával fordított –, a szakember szerint pedig az újabb sikerükben is nagy szerepet játszott a Santiago Bernabéu Stadion, és annak közönsége.

Nehéz mérkőzés volt, erre is számítottunk, de még így is jobban megizzadtunk, mint szerettünk volna. A második góljuk után mélyre kerültünk, főleg fejben, de ennek a stadionnak a varázsa segítette a játékosokat és a csapatot abban, hogy ne adja fel. Büszkének kell lennünk arra, amit elértünk, mert két nagyon nehéz körön vagyunk túl

– fogalmazott Ancelotti.

A Real Madridra az elődöntőben a szerdai (mai) Atlético Madrid-Manchester City párharc továbbjutója vár, a spanyolországi visszavágót az angol csapat 1-0-s előnyről kezdi.

A másik ágon a Villarreal a Liverpool-Benfica párharc győztesével találkozik, ott az első, portugáliai meccsen az angolok nyertek 3-1-re.

 

Borítóképünkön Carlo Ancelotti. Fotó: MTI/EPA/Salvatore Di Nolfi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában