Dohai tenisztorna

2022.02.15. 17:52

Győzelemmel kezdett Dohában Fucsovics Márton

Fucsovics Márton sikerrel vette az első fordulót, ezzel bejutott a 16 közé a Dohában zajló 1,2 millió dollár (379 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.

 A világranglistán 36. magyar játékos kedden a nyolcadik kiemelt dél-afrikai Lloyd Harrisszel csapott össze, aki egy hellyel előzi meg őt az ATP-rangsorban. 

Eddig háromszor találkoztak, a rivális 2-1-re vezetett, tavaly a dohai összecsapásukat a nyíregyházi teniszező nyerte meg döntő szettben.

A 24 éves Harris nincs kirobbanó formában, idén még nem nyert mérkőzést, Adelaide-ben, az Australian Openen, majd Rotterdamban is az első fordulóban búcsúzott. Legutóbbi győzelmét éppen Fucsovics ellen aratta októberben, az antwerpeni verseny negyeddöntőjében.

Negyedik csatájuk első felvonása kiegyenlített küzdelmet hozott, bár Fucsovics a második szervájából jóval több pontot szerzett, mint ellenfele. A magyar aztán 4:4-nél elvette Harris adogatását, majd a sajátját hozva 48 perc alatt szettelőnyben került. A második játszmában Fucsovics már 3:3-nál brékelte Harrist, aki azonban ezúttal visszatámadott, s mivel a folytatásban mindketten hozták a szervagémjüket, a rövidítés döntött. Ebben Fucsovics 6-4-nél meccslabdához jutott, s már az első lehetőségét kihasználva lezárta a találkozót, amely egy perc híján két óráig tartott.

A magyar teniszező nyolcaddöntős ellenfele a dél-koreai Kvon Szun Vu (55.) lesz.    

A 30 éves Fucsovics párosban is elindult a katari fővárosban, s a kazah Alekszandr Bublikkal az oldalán hétfőn bravúrral búcsúztatta a második kiemelt horvát Ivan Dodigot és új-zélandi Michael Venust.    

Eredmények (1. forduló a 16 közé jutásért):

Fucsovics Márton-Lloyd Harris (dél-afrikai, 8.) 6:4, 7:6 (7-4)

Bublik (kazah, 7.)-Kovalik (szlovák) 6:2, 6:4

Ymer (svéd)-Sousa (portugál) 2:6, 6:3, 7:5

Rinderknech (francia)-Vesely (cseh) 3:6, 7:6 (7-4), 6:4

Davidovich Fokina (spanyol)-Dzsaziri (tunéziai) 6:1, 6:3

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában