nincs rekord

2020.08.14. 08:13

Huszonkét éve nem volt ilyen az NBA-ben

A Portland Trail Blazers és a Memphis Grizllies vívhat külön párharcot a nyugati főcsoport rájátszásának utolsó helyéért az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA), ami egyúttal azt is jelenti, hogy a San Antonio Spurs nem tudott rekordot dönteni, 22 szezon után először nem jutott tovább az alapszakaszból.

A Portland a Brooklynt verte egy ponttal, 134-133-ra az ezúttal 42 pontos Damien Lillard vezérletével. A csapat sztárja – aki előző két meccsén 51 és 61 pontot szerzett – 22 mezőnykísérletéből 13-szor betalált és a mostani szezonban ez volt a 11. mérkőzése, melyen legalább 40 pontot dobott.

A Trail Blazers sikerével a nyolcadik kiemelést szerezte meg, míg a Memphis a kilencediket. Ehhez a keleti első Milwaukee Bucksot kellett legyőznie csütörtökön, ami nem bizonyult nehéz feladatnak, a Bucks ugyanis már a rájátszásra pihentette legjobbjait.

A Portland és Memphis a folyatásban azért vív majd külön csatát, hogy eldöntsék, melyik gárda lesz a nyugati első Los Angeles Lakers ellenfele a főcsoport-negyeddöntőben.

Mivel a Portlandé a nyolcadik hely, a csapatnak elég egy meccset nyernie a továbbjutáshoz, míg a Memphisnek ehhez két sikerre van szüksége.

A rájátszás nagy hiányzója a San Antonio Spurs lesz, mely nélkül legutóbb 1997-ben rendeztek playoffot az NBA-ben.

A Spurs a Utah Jazz elleni hatpontos vereséggel zárta a szezont.

A liga 2019/20-as szezonja a floridai Disney World szórakoztatóközpontban fejeződik be, ahol a szünet előtt a rájátszásba már bejutó vagy oda eséllyel pályázó 22 csapat zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, egy úgynevezett „buborékban” vívja meg a végjáték mérkőzéseit. Minden csapat nyolc mérkőzést játszik az alapszakaszból, majd augusztus 17-én indul a rájátszás, a finálé pedig legkésőbb október 13-án zárul.

Eredmények:

Boston Celtics-Washington Wizards 90-96

Los Angeles Lakers-Sacramento Kings 122-136

Memphis Grizzlies-Milwaukee Bucks 119-106

Phoenix Suns-Dallas Mavericks 128-102

Utah Jazz-San Antonio Spurs 118-112

Brooklyn Nets-Portland Trail Blazers 133-134

Orlando Magic-New Orleans Pelicans 133-127

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában