Rio 2016

2020.03.30. 19:00

Újabb korrupciós vádak a 2016-os olimpia körül

A 2016-os olimpiára készült létesítmények építési megbízásainál folytatott passzív korrupcióval és vesztegetés kísérletével vádolták meg Eduardo Paest, Rio de Janeiro korábbi főpolgármesterét.

A szövetségi ügyészi hivatal vádirata szerint – melyet egy riói bíróság befogadott – a politikus tudtával lehetetlenítettek el több jelentkező vállalatot is az észak riói Deodoro Olimpiai Park kivitelezésének pályázati eljárása során, azért, hogy egy előre kiválasztott konzorciumé legyen a beruházás.

Az insidethegames.biz oldal híre szerint a projekt a Whitewater Stadion, a BMX Centrum, a hegyikerékpáros park, a gyeplabda centrum, a sportlövő központ, az Ifjúsági Aréna és a Deodoro Stadion egyes épületeinek kivitelezését foglalta magában, 660 millió reál (41,8 milliárd forint) értékben.

A vádak alapján a pályázaton közel 40 érdeklődő indult volna, ám a komplex kiírás miatt végül csak a győztes cégé volt érvényes,

mely mögött Queiroz Galvao áll.

Az ügyészség nyomozásának eredménye szerint viszont Galvao sem rendelkezett a szükséges referenciákkal, ezért Paes közbenjárására létrehoztak egy vállalatot, mely mögé a OAS nevű cég is beállt, mert neki megvoltak a kellő referenciái.

A vizsgálat viszont bizonyította, hogy az OAS egyáltalán nem vett részt a kivitelezésben, csak a feltételek teljesítéséhez szükséges igazolásokat „kölcsönözte” az új cégnek.

Nem az építkezések elnyerése ugyanakkor az egyetlen problémás része a sportkomplexumot érintő teljes beruházásnak. Az ügyészség szerint ugyanis Galvao 120 millió reált kapott azért, hogy kétmillió tonna földet elhordjon a területről, ám ez nem történt meg, csupán „jelentéktelen” mennyiségű földet szállítottak el.

Paes sajtófőnöke révén tagadta a vádakat, egyben jelezte, furcsának és gyanúsnak tartja, miszerint nem sokkal azután merülnek fel ilyen abszurd gyanúsítgatások vele szemben, hogy bejelentette, ismét harcba száll a főpolgármesteri címért.

Az 50 éves korábbi városvezetőt többször vádolták már kenőpénzek elfogadásával az olimpia kivitelezései kapcsán, ám ezek a vádak vagy nem jutottak el a bíróságra, vagy ejtették őket.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában