serie a

2020.02.06. 13:00

Milánói rangadó a hétvége slágermeccse

Amíg a listavezető Juventusra papíron könnyebb meccs vár, addig a második Internazionalénak a városi rivális AC Milannal kell megküzdenie az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában.

Az Antonio Conte irányította Inter az élen kezdte a 2020-as évet, ám a Napoli legyőzését követően sorozatban három döntetlen következett, így a Juve mögé szorult, mely jelenleg három ponttal van előtte.

Hellas Verona – Juventus

A torióniak szombaton este a Hellas Veronához látogatnak, mely ebben a szezonban stabil középcsapatnak számít és többször okozott már kellemetlen pillanatokat az élmezőnyben állóknak. Jó példa erre a hétközi Lazio elleni meccse, melyen 0-0-s döntetlent ért el, s ezzel az Inter mögött tartotta a rómaiakat a tabellán. A Juve tehát egyáltalán nem veheti félvállról a meccset, viszont a papírforma alapján nem lehet kérdéses a győzelme, amivel nyomást helyezne közvetlen üldözőjére, az Internazionaléra.

Inter – Milan

A milánói derbik az utóbbi időszakban az Interről szóltak, az előző kiírásban mindkét találkozót a kék-feketék nyerték, míg a mostani szezon őszi meccsén is ők voltak a jobbak, 2-0-ra verték ősi riválisukat. Az esélyek ezúttal is az Internazionale mellett szólnak a visszafogott januári produkció, illetve a Milan javuló formája ellenére is. A piros-feketék borzalmas őszön vannak túl, idén viszont még nem veszítettek, öt bajnoki meccsen három győzelem és két döntetlen a mérlegük.

A harmadik Lazio a hetedik Parmához látogat vasárnap kora este.

Serie A, 23. forduló:

péntek:

AS Roma-Bologna 20.45

szombat:

Fiorentina-Atalanta 15.00

Torino-Sampdoria 18.00

Hellas Verona-Juventus 20.45

vasárnap:

SPAL-Sassuolo 12.30

Genoa-Cagliari 15.00

SSC Napoli-Lecce 15.00

Brescia-Udinese 15.00

Parma-Lazio 18.00

Internazionale-AC Milan 20.45

Tabella:

1. Juventus 22 43-21 54 pont

2. Internazionale 22 44-18 51

3. Lazio 22 52-20 50

4. Atalanta 22 59-30 39

5. AS Roma 22 40-27 39

6. Cagliari 22 38-34 32

7. Parma 22 31-29 32

8. AC Milan 22 23-27 32

9. Hellas Verona 22 26-23 31

10. Napoli 22 34-31 30

11. Bologna 22 34-34 30

12. Torino 22 26-39 27

13. Sassuolo 22 36-37 26

14. Fiorentina 22 25-32 25

15. Udinese 22 19-35 24

16. Sampdoria 22 22-37 20

17. Lecce 22 27-42 19

18. Genoa 22 23-43 16

19. Brescia 22 20-41 15

20. SPAL 22 16-38 15

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!