Copa América

2019.06.28. 09:06

Tizenegyessekkel jutott az elődöntőbe Brazília (videó)

Sorozatban negyedszerre csak nem tudta elrontani a dél-amerikai kontinenstornán való szereplést a brazil labdarúgó-válogatott, amely a hazai rendezésű Copa América első negyeddöntőjében 0–0-s mérkőzés után tizenegyesekkel legyőzte Paraguay csapatát.

A nyolcszoros Copa-győztes Brazília legutóbb 2007-ben szerzett aranyérmet, azóta kétszer a negyeddöntőben, 2016-ban pedig a csoportkörben esett ki – emlékeztet a Nemzeti Sport Online.

Az biztos, hogy már csak a történelem miatt sem örültek a szurkolók Paraguaynak: 2011-ben és 2015-ben ugyanis éppen ez a csapat verte ki a kedvenceket tizenegyesekkel. Nyolc éve a brazilok négyből egyszer sem találtak be, így Paraguay 2–0-ra nyerte a párbajt. Négy éve Éverton Ribeiro és Douglas Costa is rontott, a másik oldalon csak Santa Cruz hibázta el a tizenegyest, így ismét Paraguay jutott tovább – részletezte a portál.

A mostani helyzet azért volt érdekes, mert Brazília két győzelemmel ((Bolívia 3–0, Peru 5–0) és egy Venezuela elleni 0–0-val, azaz veretlenül és kapott gól nélkül jutott el a negyeddöntőig, ugyanakkor Paraguay még nyeretlen volt, a Katar (2–2) és az Argentína (1–1) elleni döntetlen után 1–0-ra kikapott Kolumbiától.

A magyar idő szerint péntek hajnalban lejátszott mérkőzés hasonlóan alakult, a két csapat nem bírt egymással. A brazilokon az sem segített, hogy az ellenfél egyik középső védőjét, a West Ham Unitedben játszó Fabián Balbuenát az 58. percben kiállították – a 26:5-ös kapura lövési arány mindenesetre jelezte, micsoda fölényben játszott a házigazda.

A gól nélküli 120 perc után jöhettek a tizenegyesek: a paraguayi Gustavo Gómez egyből rontott, de a negyedik körben Roberto Firmino is hibázott, a jobb kapufa mellé lőtt. Az ötödik párban Derlis González ugyanezt a megoldást választotta, Gabriel Jesus azonban higgadt maradt – Brazília 4–3-ra nyert.

A Manchester City csatára a Peru elleni csoportmérkőzésen kihagyott egy büntetőt, de ismét vállalkozott, immáron más technikával. „Peru ellen nem néztem a kapusra, hanem nekifutottam és keményen meglőttem a labdát. Most máshogy tettem, nyugodtan figyeltem a kapust, és amikor láttam, hogy balra mozog, a másik oldalra lőttem a labdát” – nyilatkozta a győzelmet követően.

https://streamable.com/432kw

Brazília elődöntőbeli ellenfele az Argentína–Venezuela párharc győztes lesz.

Eredmény

Copa America, negyeddöntő

Brazília-Paraguay 0-0 – tizenegyesekkel 4-3

Forrás: Nemzeti Sport Online

Borítókép: Alisson, a brazil válogatott kapusa véd a 11-es párbaj során 2019. június 27-én

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!