Ország-világ

2020.11.01. 19:30

Szívmelengető: a 120 éves nagymama legyőzte a koronavírust

Elképesztő erőről tett tanúbizonyságot az idős asszony, akinek 12 gyermeke született és 100 unokával büszkélkedhet.

Forrás: Shutterstock

Nem sok esélyt adtak az orvosok annak a 120 éves idős asszonynak, aki megfertőződött a koronavírussal. Hihetetlen küzdelmet tudhat magának, hiszen 15 nap után mégis sikerült a víruson felül kerekednie – írja aMetropol.

A délkelet-törökországi Ortabagban élő Menica Encut, miután tapasztalta magán a tüneteket, a legközelebbi egészségügyi intézménybe, egy gyermekkórházba szállították.

Alig több mint két hét után az orvosai elég erősnek gondolták, hogy hazamehessen.

Ez annak köszönhető, hogy szervezete nagyon jól reagált a gyógyszerekre. Igaz, még kissé le van gyengülve a szervezete, de már nincs komolyabb baja – írja a Daily Star. Orvosai és ápolói sorfalat állva és tapsolva kisérték ki, amikor elhagyhatta a kórházat.

Anyósom általában csak természetes, helyi gazdák által előállított élelmiszereket fogyaszt. Nagyon jó orvosi segítséget kapott, így felépülhetett. Isten áldja az orvosokat és nővéreket, akik a gondját viselték” – hálálkodott az orvosoknak a 65 éves Halime Encu. Nagy család várta viszont Menicát, hiszen a 120 éves asszonynak összesen 12 gyermeke született, akiktől állítólag már 100 unokája is van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!