Nagyvilág

2018.07.26. 13:41

Erősen vitatott arcfelismerő rendszer tesztelése zajlik Nagy-Britanniában

London - Jogvédők által erősen vitatott arcfelismerő rendszert tesztel Londonban és más brit városokban a rendőrség. A "kínai stílusúként" emlegetett technológia a bírálatok szerint pontatlan, alkalmazása pedig sértheti az emberi jogokat.

London - Jogvédők által erősen vitatott arcfelismerő rendszert tesztel Londonban és más brit városokban a rendőrség. A "kínai stílusúként" emlegetett technológia a bírálatok szerint pontatlan, alkalmazása pedig sértheti az emberi jogokat.

A londoni rendőrség csütörtökön a főváros keleti részén fekvő Stratfordban helyezte üzembe a felvételeket a bűnügyi nyilvántartással összevető rendszert, amely jogvédő csoportok szerint rasszista, mert a fekete bőrű embereken alkalmazva jóval nagyobb eséllyel téved. A hatóság a kifogásokra reagálva közölte, hogy a technológiát "nyíltan" fogják használni, a környéken élőket pedig szórólapokon tájékoztatják a próbaüzemről.

A szoftver alkalmazása ellen a napokban több civil szervezet is jogi úton emelt kifogást. A szabadságjogok védelmével foglalkozó Big Brother Watch és Jenny Jones, a brit parlament felsőházának, a Lordok Házának a tagja a technológia pontatlanságára és arra hivatkozva nyújtott be keresetet szerdán, hogy az arcfelismerő rendszer használata sérti az emberi jogokról szóló törvényt. A digitális szabadság védelméért dolgozó Open Rights Group pedig azt hangoztatta, hogy a rendszer - különösen a fekete bőrűeket sújtva - faji alapú megkülönböztetéshez és ezáltal diszkriminatív rendőri gyakorlatokhoz vezet.

A rendőrség visszautasította a bírálatokat, és kitart amellett, hogy az arcfelismerő technológia növeli a polgárok biztonságát.

A Big Brother Watch birtokában lévő rendőrségi adatok szerint azonban a bűnügyi nyilvántartással való összevetések 98 százalékban tévesek voltak. A biometrikus képeket pedig akár egy évig is eltárolja a rendőrség, a felvételeken szereplők engedélye nélkül - mutattak rá.

A rendőrség tájékoztatása szerint tíz próbaüzemet végeznek a technológiával, majd az év végén független vizsgálat értékeli majd az eredményeket. A közelmúltban Londonban a népszerű Westfield bevásárlóközpontban, azt megelőzően pedig többek közt a híres Notting Hill-i karneválon alkalmazták.

A hatóság úgy véli, a rendszer hatékony eszköz lehet a bűnüldözésben, különösen a nagy tömegeket vonzó eseményeken, például a tüntetéseken vagy épp a sportrendezvényeken.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!