Nagyvilág

2016.02.17. 12:23

Eljárás indult Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt

Párizs - Eljárást indított kedden este a párizsi ügyészség Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, amiért a volt államfő többet költött el a megengedettnél a kampányban - közölte a vádhatóság.

Párizs - Eljárást indított kedden este a párizsi ügyészség Nicolas Sarkozy ellen a 2012-es elnökválasztási kampányának törvénytelen finanszírozása miatt, amiért a volt államfő többet költött el a megengedettnél a kampányban - közölte a vádhatóság.

A túlköltekezést fedező állítólagos hamis számlák ügyében viszont csak a "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezte az exelnököt az ügyészség hamisítás, csalás és hivatali visszaélés gyanújával. Ez a jogállás átmenetet jelent a gyanúsított és az egyszerű tanú státusa között. Az exelnököt, aki azt állítja, hogy nem tudott a hamis számlákról, 12 órán át hallgatták ki kedden.

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és dupla könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.

Az elmúlt évben 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. Mindannyian beismerték a hamis számlázását, de azt egyikük sem állította, hogy arról Nicolas Sarkozy döntött vagy egyáltalán tudott róla.

Nicolas Sarkozy ügyvédje elégedettségének hangot a kihallgatást követően, s arra emlékeztetett, hogy az államtanács a túlköltekezést már több mint három évvel ezelőtt megállapította, azért büntetést is kiszabott és azt Nicolas Sarkozy be is fizette.

Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák nemzeti bizottsága intézi. A testület 2012 decemberben nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mivel a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta.

"Természetesen a következő napokban benyújtom a szükséges fellebbezéseket" az újabb eljárás megindítása miatt - hangsúlyozta az ügyvéd, aki szerint a vádhatóság ugyanakkor kimondta, hogy a Bygmalion-botrányban a volt elnök nem érintett.

Rendőrségi források szerint 18,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) próbált meg a Köztársaságiak nevű jobboldali párt elődje, az UMP 2012-ben kettős könyveléssel eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket is kiszámlázott a pártnak, amelyeket nem is rendezett meg. Az ügyészség eleinte a párt akkori vezetését vizsgálta, de közben kiderült, hogy Nicolas Sarkozy 2012 márciusában annak ellenére sürgetett minél több kampányrendezvényt, hogy a kampányfőnöke, Guillaume Lambert - aki ellen januárban indult eljárás - jelezte neki: túl fogja lépni a kampányra engedélyezett összeget. A vizsgálóbírók arra a kérdésre keresik a választ, hogy kinek az utasítására nem a hivatalos kampányszámlán számolta el az akkori kormánypárt a kampányban utazásra, felmérésekre, rendezvényekre fordított összegeket, azaz kinek az ötlete volt törvénytelen módon fedezni a vélhetően szándékos túlköltekezést.

A 61 éves Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt francia köztársasági elnök, 2012-ben ismét jelöltette magát, de alulmaradt Francois Hollande jelenlegi államfővel szemben. A vesztes kampány után visszavonult, majd 2014-ben tért vissza a politikai életbe azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a következő elnökválasztáson, 2017-ben revánsot vegyen Francois Hollande-on. 2014 júliusban már eljárás indult ellene korrupció és befolyással való üzérkedés gyanúja miatt, amiért egy ellene indult vizsgálatban állítólag egy bírónak tett kinevezési ígéret ellenében próbált információkhoz jutni.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!