Nagyvilág

2013.02.08. 11:54

Nem túl okos dolog a síneken pózolni

A kínai lány művészi fotókat szeretett volna magáról a síneken, de jött a gyorsvonat 120 km/órás sebességgel. Elütötte, de túlélte!

A kínai lány művészi fotókat szeretett volna magáról a síneken, de jött a gyorsvonat 120 km/órás sebességgel. Elütötte, de túlélte!Az unalmas statikus képek után úgy gondolta, hogy valami látványosabbat szeretne. Kitalálta, hogy az elszáguldó vonat mellé áll és milyen jól fog majd mutatni a lobogó haja. Kissé elszámolta magát a helyezkedésnél, mert a vonal elsodorta. Pont megbotlott, amikor a gyorsvonat megérkezett és a vállánál találta el őt.

A mozdonyvezető azonnal berántotta a féket, de mint kiderült, a lány megúszta egy kisebb sérüléssel. Li így emlékszik vissza: "Egyszer csak nagy ütést éreztem és már repültem is oldalra. A vonat megállt, a vezetője azt hitte meghaltam . A válla elég csúnyán néz ki, de életben van. A rendőrség szóvivője azt mondta, hogy amit a lány tett, az szigorúan tilos, de úgy látszik már meg is bűnhődött érte.

A hozzászólók most mind azt találgatják, hogy vajon kamu-e az egész történet. A kép ugyanis elég gyanús. A lány elmosódott, ahogy repül, a vonat viszont nem. Pedig elvileg 120-al száguldott. Szerintük vagy nem mozgott a vonat vagy csak nagyon lassan. Vagy photoshop?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!