Nagyvilág

2012.07.05. 17:05

Magyar EP-képviselők keveslik a riói konferencián elért eredményeket

Brüsszel, 2012. július 5., csütörtök (MTI) - A múlt hónapban Rio de Janeiróban rendezett környezetvédelmi csúcstalálkozó eredményei nem adnak okot túlzott optimizmusra Gurmai Zita (MSZP) európai parlamenti (EP) képviselő szerint, míg Bánki Erik (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy "az igazi munka még előttünk áll".

Brüsszel, 2012. július 5., csütörtök (MTI) - A múlt hónapban Rio de Janeiróban rendezett környezetvédelmi csúcstalálkozó eredményei nem adnak okot túlzott optimizmusra Gurmai Zita (MSZP) európai parlamenti (EP) képviselő szerint, míg Bánki Erik (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy "az igazi munka még előttünk áll".Az EP strasbourgi plenáris ülése csütörtökön foglalkozott a júniusi konferenciával, amely 20 évvel az első, úgynevezett Föld-csúcs után hozza össze az állam- és kormányfőket, hogy a zöld gazdaságról értekezzenek.

A vitában felszólalva Bánki Erik leszögezte: "Noha Földünk fenntarthatatlan kizsákmányolásának riasztó következményei ma már mindenki számára ismertek, a folyamatok visszafordítására pedig rendelkezésünkre áll a megfelelő tudás és technológia, a politikai szándék még mindig hiányzik, a cselekvés akadozik". Felhívta a figyelmet: "A Rióban elfogadott hangzatos célok megvalósítása továbbra is közös felelősségünk, az igazi munka még előttünk áll."

Utalt arra is, hogy a konferencián Magyarország nevében Áder János köztársasági elnök a víz kérdését helyezte a középpontba. Bánki Erik úgy vélte: bár az Európai Unió hamar felismerte a víz stratégiai jelentőségét, és élen jár a fenntartható vízgazdálkodáshoz vezető úton, mégis kevés ahhoz, hogy önmaga oldja meg a vízellátás globális problémáit. A képviselő szerint ezért mielőbbi hatékony nemzetközi vízügyi együttműködésre van szükség.

Gurmai Zita úgy értékelte, hogy mindent összevetve "kétségbeejtően kevés valódi eredmény" született a csúcstalálkozón. Hiányolta, hogy a célkitűzések végrehajtására semmiféle időkeretet nem határoztak meg, továbbá a záródokumentumban alig esik szó olyan fontos témákról, mint a zöld- és szociálisan befogadó gazdaság. Figyelemre méltónak nevezte viszont, hogy a záródokumentum "foglalkozik a zöld gazdaság fontosságával és hangsúlyoz olyan fontos témákat, mint a társadalmi nemek közötti egyenlőség és a társadalmi részvétel előmozdítása".

Felszólalt a szlovákiai magyar Mészáros Alajos is. Úgy vélte a találkozó nem nevezhető sikernek, de "nem is várhattunk az adott helyzetben nagy eredményeket". Kifejtette: "Sokkal hatékonyabban és eltökéltebben kell lépni a nemzetközi porondon, hogy azt a keveset, amit elértünk, át tudjuk ültetni esetleg a gyakorlatba is... Elsősorban nekünk kell megegyeznünk egymás között úgy a tagállamoknak, mint a politikai csoportoknak."

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!