Nagyvilág

2012.07.18. 13:04

A 38 éve eltűnt horvát hegymászókat találhatták meg a Kaukázusban

Zágráb/Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) - Horvát hegyimentő-jelvényt talált három jégbefagyott test mellett az az expedíció, amely a Kaukázusban 38 éve eltűnt horvát hegymászók felkutatására indult a napokban.

Zágráb/Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) - Horvát hegyimentő-jelvényt talált három jégbefagyott test mellett az az expedíció, amely a Kaukázusban 38 éve eltűnt horvát hegymászók felkutatására indult a napokban.A horvátok július 13-án négytagú expedíciót indítottak a kaukázusi Usba-hegyre, hogy megkeressék és hazavigyék a horvát hegymászás legnagyobb balesetében eltűnt két alpinista holttestét - írta a Jutarnji list című horvát napilap szerdai internetes kiadásában. A Kaukázuson most felfedezett három holttest közül a harmadik más időből származhat, ezt a horvát kutatócsoport tagjai a felszerelés korából állapították meg.

Négy horvát hegymászó veszítette életét 1974. július 24-én a kaukázusi Usba-hegyen. Két áldozat élettelen testét a baleset másnapján megtalálták a sziklához erősített köteleken, de a másik két alpinistát nyomtalanul elsodorta a jéglavina.

A Kaukázusban eltűnt két horvát hegymászó első hiteles nyomára egy cseh alpinista bukkant rá tavaly, aki az Usba alatti gleccseren hegymászófelszerelés-darabokat talált. Arra a következtetésre jutott, hogy szlovén sportolóké lehetett. A szlovénoknak azonban egy hegymászójuk sem tűnt el azon a területen, így a fényképeket elküldték a horvátoknak. A felvételek elegendő bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a horvátok kutatócsoportot küldjenek Grúziába.

Az expedíció kedden jelentkezett az első hírekkel, miszerint három holttestet találtak a gleccseren. Az egyik áldozat mellett egy horvát hegyimentő-jelvény is volt, ebből valószínűsíthető, hogy a tetemek közül legalább az egyik a 38 évvel ezelőtt szerencsétlenül járt horvát alpinistáké, ez biztosan azonban csak a DNS-vizsgálat után derül majd ki. A fémjelvény korrodálódott, ezért a szám nem olvasható le róla.

Látványos sikernek számít már az is, hogy az expedíció megtalálta a hatalmas gleccseren a jégbefagyott tetemeket - írja a horvát napilap. A kutatócsoport most azon fáradozik, hogy levigye a völgybe a rendkívül nehéz terepnek számító hegyről a testeket, amelyeket majd szeretnének hazaszállítani.

Az Usbának az a része, ahol a horvátok is másztak, rendkívül veszélyes útvonalnak számít. A hegyen 1974 előtt és azóta is történtek halálos balesetek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!