Nagyvilág

2009.01.16. 14:47

Sarkozy: Irán atomprogramjának nincsenek polgári céljai

<p>A francia &#225;llamf&#337; p&#233;nteken kijelentette,<br /> hogy Ir&#225;n atomprogramj&#225;nak semmi k&#246;ze a<br /> polg&#225;ri felhaszn&#225;l&#225;shoz.</p>

Mint Nicolas Sarkozy fogalmazott "a

Nemzetközi Atomenergia

Ügynökség (NAÜ) szerint

egyre gyorsabbak és aggasztóbbak az

iráni atomdúsítási

programmal kapcsolatos fejlemények,

amelyről közismert, hogy nincsenek

polgári céljai." Az államfő

minderről Párizsba

akkreditált diplomaták előtt

beszélt pénteken.

Sarkozy kiemelte: "eljön az idő, amikor

Irán vezetőinek dönteniük kell,

hogy komoly szembenállásra rendezkednek

be a nemzetközi közösséggel

szemben, vagy pedig sikerül

tárgyalással megegyeznünk a

vitás kérdésekről.

Franciaország ez utóbbi mellett

áll"- fogalmazott az elnök.

Hozzátette, hogy most Teheránon

a döntés sora. Irán

kifogásolt atomprogramjával

kapcsolatban azt állítja, hogy civil

felhasználásra, erőművek

építéséhez akarja

alkalmazni a technológiát. A Nyugat

szerint viszont a perzsa állam nukleáris

fegyvereket akar kifejleszteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!