Nagyvilág

2008.09.05. 15:53

Nem jelezte a hibás fékszárnyat a Spanair pilótájának műszere

<p>A pilótát nem figyelmeztette a műszerfalon a kijelző, hogy nem működik a Spanair gép fékszárnya - adta hírül az egyik spanyol lap pénteken.</p>

Az augusztus 20-ai légiszerencsétlenségnek 154 halálos áldozat volt. Az El Mundo spanyol lap értesülései szerint nem figyelmeztette a jelzőberendezés az augusztus 20-án szerencsétlenül járt Spanair gép kapitányát, hogy hibás a fékszárny.

A "fekete dobozok" egyike rögzítette a pilóták beszélgetését. A felvételen állítólag hallható, hogy a kapitány azt mondja a másodtisztnek: "fékszárny rendben, segédszárny rendben". Az eddigi vizsgálatok szerint azonban a fékszárny hibásan működött. Egy másik újság úgy tudja, hogy egy elektromos hiba miatt nem működött a vészjelző.

A Madridból a Kanári-szigetekre tartó MD-82-es tipusú gép felszállás közben leszaladt a kifutópályáról, több darabra tört, majd kigyulladt. 154 ember vesztette életét és mindössze 18-an élték túl az elmúlt 25 év legsúlyosabb spanyolországi légiszerencsétlenségét.

Ezek is érdekelhetik