Nagyvilág

2008.06.12. 17:58

Felmentő ítélet 4 ukrán tábornok ügyében

<p>Ukrajna - A lakosság, s különösen az áldozatok rokonainak körében hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a bíróság megszüntette az eljárást annak a négy tábornoknak az ügyében, akik ellen az volt a vád, hogy közük volt egy hat éve Lemberg (Lviv) közelében történt légi katasztrófához.</p>

2002-ben egy katonai légibemutató során egy vadászgép a nézők közé zuhant, s 77 személy halálát okozta.

Az Ukrán Katonai Légierő vezérkarának négy – közülük hárman már csak tartalékos – tábornoka elleni bűnvádi eljárás ez év februárjában lépett bírósági szakaszba. Az áldozatok hozzátartozói és ügyvédeik azzal vádolták őket, hogy a Szknilov repülőtéren történt tragédia többek között az ő bűnös nemtörődömségük következménye is volt.

Az ügyet vizsgáló fellebbviteli bíróság tegnapi ítéletében – bűncselekmény hiányára hivatkozva – megszüntette az eljárást a tábornokok ellen.

Mint emlékezetes, 2002 júliusában egy katonai légibemutató során egy Szu-27-es vadászgép a többezres nézősereg közé zuhant. A becsapódó repülőgép több száz méteren át szó szerint leborotválta az egyik leszállópályán sétálgató tömeget. A baleset során 77 személy – köztük 28 gyerek – vesztette életét, félezren pedig különböző sérüléseket szenvedtek. A mentőcsapatok egyik tagja az újságíróknak elmondta, hogy a Szu-27-esnek csak az egyik hajtóművéből több mint 200 kilogrammnyi „biomasszát” kellett eltávolítaniuk. Az ott ledarált emberek kilétét és pontos számát semmilyen körülmények között nem lehetett megállapítani.
2005-ben egy ukrán bíróság már ítéletet hozott a balesetben közvetlenül részes hat repülőssel szemben, ám közülük ma már csak egy ül börtönben.

Az áldozatok és sérültek képviselői szerint a tegnapi ítélet is azt bizonyítja, hogy az illetékesek teljesen el akarják kenni a történteket.
- Engem már az sem lepne meg, ha a Legfelső Bíróság az elkövetkezendőkben kimondaná, hogy a tragédia meg sem történt – nyilatkozta a sírással küszködve az 1+1 tévécsatorna riporterének az egyik hozzátartozó.

– Palkó István –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!