Nagyvilág

2008.06.12. 17:47

Az ukrán autóimportőrök vétót kérnek az elnöktől

<p>Ukrajna - Az ukrajnai autóimportőrök szövetsége és a Cadillac, Chevrolet Csoport az ukrán elnök vétóját kéri arra a törvényre, amely a WTO-követelmények ellenében visszaállította a 25 %-os importvámot a személygépkocsikra vonatkozóan.</p>

Az országnak a Kereskedelmi Világszervezethez történt májusi csatlakozást követően – a WTO-követelményeknek megfelelően – 10 %-ban állították meg a személygépkocsikra vonatkozó ukrán importvámot. Ez az intézkedés egyáltalán nem volt az ukrán autógyárosok ínyére. Egyrészt, mert a zaporozsjei és a többi autógyár termékei az elavult gyártási technológia miatt nem képes lejjebb birkózni az önköltséget, így az olcsó nyugati kocsik mellett nem rúghatnak labdába, másrészt mert az ukrajnai bérmunkát igénybevevő nyugat-európai befektetők is azzal fenyegetőznek, hogy egy-két országgal arrébb telepítik összeszerelő üzemeiket.

A közelgő 2010-es elnök-, avagy a levegőben lógó előrehozott parlamenti választásokra már most nagy hévvel készülő honatyáknak pedig nem kellett a szomszédba menni populizmusért, hiszen nagy részük már a csatlakozási tárgyalások idején is aktívan hintette a WTO-ellenességet az ukrán lakosság körében. Így történhetett, hogy a múlt héten a LegfelsőbbTanács törvényben állította vissza 2009 január 1-ig a 25 %-os behozatali vámot az 1000 és 2200 köbcentis motorokkal felszerelt, vagyis a legnagyobb keresletnek örvendő kocsikra.

A törvény ezekben a napokban kerül Viktor Juscsenko elnök elé, aki még megvétózhatja. Utóbbi azért is valószínű, mert a kijevi honatyák által megszavazott törvény ellen már az EU, az USA és Japán is jelezte tiltakozását.

– Palkó István –

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!